J-Hope&Jungkook boys love OS

Mivel a picur most beteg, kórházban is járt, több diagnózis is született, ezért úgy döntöttem, kap egy OS-t a drága, mert nekem nagyon gyötri a lelkem, hogy beteg. Eredetileg be akartam fejezni egy folyamatban lévő részt, de ez most nem várhat.
Jobbulást drága maknaenknak!!!

Harmadik fél szemszöge 

Kemény napok, de már látszik a vége. Látszik valamiféle pihenés lehetősége majd a jövőben, egy csöppnyi szusszanás, a nyár. Bár nem lesz Jungkook számára olyan, mint a többi fiúnak általában. Ő végig fogja dolgozni, ahogyan a többi szabadidejét is az iskola mellett, ám végre talán ki tudja majd pihenni magát, talán tud majd eleget aludni ahhoz, hogy végül ne a buszon bóbiskoljon el hazafelé. Már várta, nagyon várta, mert gyűlölte a kávét, amit muszáj volt innia, különben nem bírt volna ébren maradni és azért is szerette volna, ha véget ér az iskola, legalább egy rövid időre, hogy tudjon találkozni rendesen legjobb barátaival. Messze laktak egymástól a napi érintkezéshez, de egész nap beszélgettek, hétvégén pedig, mikor szabadnapot kapott, alvás helyett inkább velük szervezett programot, már ha ők is ráértek. Így nagyon ritkán látták egymást személyesen, de ez megváltozni készült, ahogyan minden nyáron meg is változott. Ezért várta olyannyira, számolta a napokat, órákat, szinte már a perceket is, hogy mikor jön el végre az utolsó és pihenhet, ám nagyon lassan múlt a pillanat. A legvégső napok örökkévalóságnak tűntek, főleg mivel végig is dolgozta. Hullaként esett haza esténként, majd indult reggelente vissza az ördögi körbe, ami nem úgy tűnt, mintha ereszteni szeretné. Fáradt, egyre jobban elvesztette erejét, de barátai iránt érzett sóvárgása vitte előre. Még két nap, csak annyi, még egy nap, már csak ezt az egyet, végül pedig a legutolsó órának legutolsó percében találta magát. El sem hitte, mikor elengedték őket, hogy mehetnek haza és most jó darabig vissza se jöjjenek. Ugyan nem rohanhatott rögtön pihenni, mert ekkor is munkába sietett elsőnek, de este... Na akkor végre úgy ért haza, hogy pihenhet. Hatalmas sóhajjal lépett be otthonába, dobta le táskáját és vette célba a fürdőszobát. Minél hamarabb végezni akart, bebújni a puha takaró alá és kilenc hosszú hónap óta először nem olyan ébresztőt állítani telefonján, ami azt jelzi, hogy négy óra maradt a jelzésig. Felemelő érzés volt számára, mikor meglátta annak a fránya a kis számnak helyén a tizenkettest. Tizenkettő. Összesen nem aludt ennyit az elmúlt héten talán, de a nyolc napot is megkockáztatja, most azonban be fogja pótolni. Kipiheni magát, eltünteti a táskákat szeme alól és ami a legjobb, kávé nélkül is képes lesz éberen végigvinni a napot. Talán nem is tudott volna abban a pillanatban számára kedvesebb dolgot mondani, mint az a tizenkettes, amit mobilja írt ki, mielőtt még végleg párnára hajtotta volna fejét. Milyen kicsi, mégis nagy szám. Kinek, hol és mi. De neki, hatalmas, győztes páros jelenleg, mely lelkét takargatja be a nyugalom meleg leplével és nyom jó éjt csókot arcára, ahogyan azt drága szüleink tették nekünk is gyermekkorunkban.

Reggel nem szándékozott felkelni sem normál időben, sem emberi időben, pláne nem a szokásos, suli idóben. Édesanyja is hiába nyitott szobájába a nyár, számára első napján, meg sem moccant, még a jó reggelt puszira sem reagált, nem is morgott, egyáltalán semmi, mire anyukája el is kezdett aggódni, hogy hasát napoztatja, de még lélegzett, így nyugodt szívvel hagyta magára mélyen alvó fiát. Kook pedig éppen csak a munkába indulás előtt kicsivel kelt, azonban nem ébresztőjére. Majdnem végig aludta a fél napot, ám éhsége hamarabb felzavarta. Pizsamában kóválygott ki a konyhába és reggelizett... inkább uzsonnázott meg. Furcsa érzés volt végre kicsit kipihenten mászkálni a lakásban, de élvezte. Olyan rég volt már, hogy csupán ennyitől boldog lett. Mosolygott szinte egész nap, mert fittebbnek érezte magát, ez pedig munkájában is meglátszott. Kedvesebb volt sokkal munkatársaival, türelmesebb minden emberrel és toleránsabb. Úgy látszott, semmivel sem lehetett kiakasztani, vagy felhúzni és ez a vakációnak volt köszönhető. Hamarosan visszaállt helyére minden, nyolc órákat aludt, nem fél napokat, családjával is lehetett és pár nap alatt megszokta az új, kényelmesebb felállást. Tetszett neki, hirtelen adódott rengeteg szabadidejét pedig barátaira szerette volna fordítani. Összegyűjtött pénzét különböző programokra szánta, elment velük mindenre, ami csak megtetszett neki, még egy aqua parkba is sikerült mind a hetüknek eljutni együtt, amiért nem győzött hálát adni. Olyan rég volt velük, olyan kevés időt tudtak eltölteni, hogy ez a pár nap együtt volt a nyár legszebb időszaka számára. Ám nem figyelt, bohókás volt, szétszórt a nagy örömben és fel sem merült benne némi óvatosság, hogy a nyár továbbra is felhőtlenül teljen. Felelőtlenül viselkedett, barátai pedig hiába figyelmeztették, csak legyintett és folytatta tovább hülyéskedést. Ám meglett ennek is, mint minden másnak is az ára. Kezdte rosszul érezni magát, de nem akart vele foglalkozni, nem szerette volna, ha valami útjába áll. Felfogása szerint volt már sokkal ramatyabb állapotban is, sokkal kevesebb pihenővel, így nem foglalkozott kis gyengélkedésével. Abban a hitben élt, hogy majd szépen kialussza egy este alatt és mehet is tovább a nyári hepaj, a bulizás barátaival, időtöltés kedvenc hyungjaival, akikért és amiért mindent megtett már. Elvégre ezért dolgozott annyit, hogy a pénz ne álljon soha útjába, ha ki akarnak mozdulni valahova. Ám ezúttal nem az készült gátat szabni jókedvének, hanem valami teljesen más, amibe nem tudott beleszólni utólag. A baj már megtörtént, innentől pedig fel kellet vállalni a felelősséget és megküzdenie vele.

-Végeztem! - szólt a telefonba egyik nap munkája után. Bulizni készültek a fiúkkal és a terv az volt, hogy amint befejezte a melót szól nekik, majd megbeszélik ki, hogyan áll és mi legyen.
-Rendben, a többiek is készek. Ledobod a cuccod nálam? - kérdezett vissza Hoseok.
-Igen, az jó lenne. Zuhanyozhatok is?
-Persze, nyugodtan. Akkor várunk. - beszélték meg a gyors menettervet.
Jungkook rohant barátjához, ahol már a többiek vígan melegítettek némi harapnivaló kíséretében az estére. A legfiatalabb hatalmas mosollyal lépett be hozzájuk a lakásba és dobta le cuccait. Egyből Taetae nyakába borult, mintha napok óta nem látta volna őt, pedig nem telt el huszonnégy óra utolsó találkozásuk óta. Utána sorban ölelt végig mindenkit bármiféle komment nélkül, majd elrohant zuhanyozni. A forró víz alá beállva kicsit megnyugodott lelke és valami furcsát kezdett érezni. Fáradtabb volt, mint kellett volna lennie, ám nem akart ezzel törődni. Ráfogta a munkára, hogy keményebb volt ma a többi naphoz képest és ennyivel letudva öltözött fel, végül rohant ki a többiekhez. Ő is harapott valamit, majd indulás előtt még kortyolt párat, hogy megfelelő hangulatban kezdje az estét. Mikor mindenki már úgy érezte, menni kellene, heten vágtak az éjszakába és bár volt meghatározott céljuk, azonban útközben még tettek egy kis kitérőt, minek eredményéül teljesen elszállt az italoknak az a kis hatása is, melyet éreztek. Kiszellőztették fejüket és csak azután indultak a szórakozóhely felé. A legfiatalabbnak azonban megfájdult kobakja, amit ezúttal meg is említett Jinnek. Nem tudta mire vélni, inkább a piára fogta, hogy a házi alkoholtól mindig ez van, az idősebb pedig csak rutin kérdésekkel lerendezte. Nem tulajdonítottak ennek túl nagy jelentőséget, így mit sem törődve vele mentek bulizni.
Az este jól is telt. A betöltött alkohol okán hamar megfeledkezett a hasogató fájdalomtól és visszatért igazi bulizós kedve. Jól érezte magát, ahogy társai is, kihasznált minden lehetőséget amit tudott, csapatmunkájuknak hála pedig lányokra is leltek a zsúfolt helyen, ami nem volt Jungkook kedvence, de erre volt az alkohol. Az oldott mindenen, ezen is, de közben fűtötte is testét, a nyakán csattanó női csókok pedig nem segítettek ezt a hőmérsékletet kordában tartani. Folyt róla a víz, amit csupán lányok hatásának tudott be és a levegőtlen tánctérnek, így csak akkor hagyta ott a kiszemelt hölgyeményt, mikor már tényleg elfogyott minden oxigénje. Választott párja sem szívesen engedte el és lelkére kötötte, siet vissza amint jobban lesz, így nem tervezett túl sok időt tölteni a friss levegőn. Mindössze egy gyors forduló volt fejében, ezért kilépve az udvarra vezető ajtón meg is állt abban. Mélyeket szippantott a friss levegőből, miközben Hoseokra és Jiminre lett figyelmes, kik pár méterre tőle épp két másik, dohányzó lányt fűztek. Furcsállta, mert társai gyűlölték a füstöt, az ilyen csajok csókjai pedig rendszerint undorítónak bizonyultak mindannyiuk számára, ám az alkohol sok mindenre képes. Szépít, gátlást old, bátorságot ad, véleményt változtat egy röpke pillanat alatt. Jungkook azonban nem tervezte, hogy az ajtóban fog ácsorogni, ezért inkább falat támasztó barátjaihoz ment, de nem zavarta őket. Biztos távolságban ült le a padra és nem köszönt rájuk, hogy véletlenül se álljon a lányok és barátai közé. Ám mikor leült, teste megpihent. Az alkohol adta lendület lankadt, a friss levegő pedig józanságot lobogtatott szemei előtt, ami rosszullétet váltott ki belőle. A fejfájás, a szörnyű fájdalom visszatért, mellyel már nem bírt, kezdett tőle becsavarodni.
-Jól vagy Kook? - figyelt inkább barátjára Jimin, a legfiatalabb ugyanis térdeire könyökölve hajtotta le fejét.
-Kook? - érdeklődött Hoseok is mikor társuk nem válaszolt.
Aggodalom indult, szinte pánikolva siettek hozzá és egyenesítették fel, hogy szemébe nézve kommunikálhassanak vele és deríthessék ki, mi is a baj.
-Jól vagyok. - pislogott lassan alig nyitott szemekkel, miközben barátjaira dőlt.
-Mennyit ittál? - ült mellé Hoseok és átkarolta.
-Nem sokat. Többet szoktam.
-Lehet benyelt valamit? - pillantott józanabbik társára Jimin - Figyeltél az italodra? - nézett újra a legfiatalabbra.
-Igen, mindig figyelek.
-Mid fáj, hogy érzed magad? - karolta át Hoseok - Folyik rólad a víz.
-Meleg volt a tánctéren. - dőlt társára Jungkook és szemei lecsukódtak.
-Mutasd magad! - nyomta tenyerét az ájuldozó homlokára - Te lángolsz! Tűz forró vagy!
-Alkohol. - dörmögte félálomban Kookie.
-A lófaszt persze. Jimin, hívj egy mentőt!
-Azonnal! - pattant fel az említett és már tárcsázott is.
-Fáj a fejem. - morogta még halkan, mielőtt elaludt volna társa karjaiban.
-Nehogy itt hagyj! Hallod Kook? Maradj ébren! - próbálta rávenni, hogy térjen magához, ám a legkisebb már más véleményen volt - Kook! Nyisd ki a szemed..... ne hagyj magamra... kérlek.

Pittyegés.... szabályos, mint a filmekben. Semmi rohanás, kapkodás, csak egyszerű, ismétlődő pittyegés volt az, ami felkeltette Jungkookot. Idegesítette a vékony hangocska, nem hagyta aludni, ezért kinyitotta szemeit és félig ülő, félig fekvő pózában pihenve nézett a plafonra. Hófehér plafon, kicsit sem bizalom keltő szagokkal, melyek a megszámlálhatatlan fertőtlenítő szerek jellegzetes illata volt. Ismerte, találkozott már velük korábban, Yoongi miatt, így tudta hol van. Kórházban. Azon a helyen, ahova sohasem járt szívesen, mert mindig valami baj előzte meg a látogatást. Ám most nem látogatóba jött, most ő volt az, akihez rokonai és barátai járhattak be, ha beengedték őket a nővérek, viszont körbepillantva látta, nem volt választásuk az dolgozóknak. Mind a hat társa ott feküdt szobájában úgy, ahogy elfértek, de főleg egymáson. Yoongi így is a földön szunyókált szétterülve, egy vékony kórházi lepedővel betakargatva. A többieken is volt valami paplan, ami szintén kórházi színekben tündökölt, ezért biztos volt benne, ott aludtak vele. Mivel a nap besütött az ablakon, nem lehetett már este, sem olyan nagyon korán reggel mikor magához tért, pár pillantás után pedig érezte, valóban telt el idő, mert gyomra fájdalmasan felkordult. Éhes volt, de nem akarta felkelteni barátait, ezért régi tapasztalatai alapján megkereste a nővérhívót, pár perc múlva pedig meg is jelent egy ápoló, ki nem törődve a többiekkel köszöntötte hangosan a beteget. Goromba volt, valószínűleg ő is elfáradt és arra utazott, hogy minél hamarabb hazaküldhesse őket. Sok helyet foglaltak, Kooknak pedig nem volt nagy baja. Vagyis inkább volt olyan, aki súlyosabb gondokkal küzdött, ugyanis egy tüdőgyulladás igen nagy baj tud lenni, ám az övé még nem volt olyan vészes. Ezért megmondták, hogy csupán megvárják míg az infúzió lemegy, végül a gyógyszerekkel együtt hazaküldik, hiszen hat barátja is ott éjszakázott, akik útján tudják majd támogatni. Így is lett, bár társai iszonyat nagyokat ásítva kísérték ajtójukig, odaérve pedig mint akik jól végezték dolgukat fordultak saját otthonuk irányába, kivéve Hoseokot. Ő vesztett a kő-papír-ollóban, ezért neki kellett bevinni a kisebbet és szülei elé állítani majd. Azok bent voltak ugyan a kórházban este, de utána rohantak haza átöltözni, mert dolgozniuk kellett menni, viszont fiúk barátainak a lelkére kötötték, hogy ha akkor engedik haza, mikor ők nem tudnak segíteni, akkor sem hagyják magára. Ezért kellet Hoseoknak egészen Jungkook ágyáig kísérni annak tulajdonosát majd befektetni abba.
-Köszönöm, de nem kell maradnod. - fordult oldalára a kisebb.
-Tök ramatyul vagy. Nincs itthon senki, maradok.
-Megmondom anyáéknak, hogy én küldtelek el.
-Nem. Maradok, míg nem jön helyettem más.
-De álmos vagy. - nézett fel barátjára a fiatalabb.
-Te is. Aludj is. Itt leszek bármi kell. - ült le a földre Hoseok.
-Ne aludj odalent. - pislogott lassan Kookie.
-A székben fogok. - vigyorgott iszonyat álmosan Hope.
-Hoseok hyuuung.
-Neked még betegen is van erőd nyavalyogni?
-Akkor gyere ide mellém. Elférünk. - mászott arrébb ágyában.
-De ha elkapom, - kelt fel és ment oda hozzá - akkor te ápolsz engem.
-Meglátjuk. - nyammogott a kisebb hátat fordítva társának.
-Önző kis lélek vagy tudod-e. - vigyorgott az idősebb, de ezt csak hangjából hallotta Kookei.
-Álmos vagyok ám. - dörmögte.
-Jó-jó. - feküdt mellé Hoseok - Szép álmokat és zargass fel, ha kell valami. - helyezkedett kényelembe.
-Neked is.
Együtt aludtak el, egymás mellett, végre Hoseok is kényelemben, mert már fájt testének a kórház kemény, kicsit sem kényelmes fotelje, melyben legalább három óráig ült mozdulatlanul Jiminnel ölében. Kevés volt a hely, így egymáson pihentek és ő nyújtott puha ágyacskát társának, amit hamar megbánt, de nem akarta felkelteni, mert az elején még kényelmes volt. Csak akkor érezte, hogy nem az, mikor felkeltek. Ezért Jungkook ágya most megváltásnak bizonyult, a lehető legközelebbi pontnak is barátjához, kinek felügyelt kellett és törődés, ezért tökéletes hellyé vált abban a pillanatban. Kezdetekben Hoseok még hátán aludt, ezzel pihentetve minden izmát, ám végül csak a fiatalabb felé fordult és magához ölelve szunyókált tovább. Bár elég hamar melege lett barátjától, kinek teste szinte lángolt, amint pedig ez feltűnt neki inkább felkelt lázat mérni a kisebbnek.

Addig gondoskodott róla, míg szülei haza nem értek, majd elment. Legalább is a fiatalabb azt hitte mialatt édesanyja vitt neki egy kis ennivalót, bár nem volt étvágya és vizet, meg minden egyéb kütyüt amivel fia imádta idejét tengetni, viszont most nem érdekelte egyik sem. Csak aludni akart éjjel-nappal, pihenni csendben és gyógyulni azzal a rengeteg gyógyszerrel szervezetében, családja pedig hagyta is. Barátai sem őt zaklatták hogyan léte felől, inkább Hoseokot zargatták, aki az éjszaka közepén újra megjelent, mielőtt Jungkook szülei végleg lefeküdtek volna. Csendben lopózott be barátja szobájába, majd arrébb hessegetve feküst be mellé.
-Hmmm... mi az? Ki vagy? - morgott félálomban Kook, hisz valaki csak úgy, önkényesen odébb tolta, mire megébredt.
-Aludjá'!
-Hope?
-Igen. Jó éjt!
-Jó éjt! - merült is vissza álmaiba azonnal, amint biztossá vált a vendég személye.
Hoseok végig vele maradt, szinte beköltözött hozzájuk, csupán néha rohant haza ruhákért, míg magára hagyta a kicsit szüleivel. Nem akart zavarni, de aggódott érte, így kötelességének érezte, hogy gondoskodjon róla. Saját feladatait teljesen félredobta, míg Kook beteg volt és csak vele foglalkozott. Egész nap mellette volt, pár méterre tőle, vitte neki kedvenc ételeit, segítette a fürdésben és felvidította hülyeségeivel. Még a többieket is rávette, hogy látogassák meg barátjukat, így ők is benéztek emberi időben. Meglepték a legkisebbet mindennel, ki boldogan fogadta az ajándékokat és ágyából fel nem kelve beszélgetett társaival. Hulla volt, álmos, mint mindig az elmúlt napokban, de a fiúkat imádta, előtérbe helyezte sok minden mással szemben, így most betegsége is háttérbe szorult pár órácskára. Dobott kedvén a jókedvű banda jelenléte, kik szokásos hangzavarjukkal vittek életet a lakásba. Ám hiába voltak zajosak, Kook fáradtsága erősebbnek bizonyult idővel és lassan elbóbiskolt a nagy sztorizgatás, beszélgetés, vihorászás közben, de erre számítottak, legalább is Hoseok, aki ezt felfedezve azonnal kikísérte a többieket.
-Mért maradsz itt hyung? - érdeklődött Jimin kifelé menet - A mamája is tudna rá vigyázni.
-Tudom, de én szeretnék.
-De mért?
-Nem tudom, csak szeretnék.
-Én is szívesen tenném, - fogott bele Seokjin - de dolgozom, nem érek rá.
-Tudom, de itt vagyok és vigyázok a kis Jungkookra.
-Azért szólj, ha kell valami hyung. - szólalt fel Namjoon is.
-Rendben. De van minden. Bevásároltam.
-Igazi hyung vagy Hoseok. Majd ha én beteg leszek, téged foglak magamhoz kérni. - jegyezte meg Tae.
-Ez nem így megy.
-Akkor hogyan?
-Umm... minden attól függ, hogyan érek rá.
-De nem érsz rá Kookra sem. - szólt bele Yoongi.
-De. Most ráérek, tudtam időt szerezni neki.
-Közvetíts azért, hogy van. - folytatta Namjoon.
-Eddig is írtam.
-Jó, csak mondom. - indult kifelé Nam.
-Fogok írni.
-A csokit meg ne te edd meg hyung. Kookienak hoztam, Bunbunnal együtt. - adott ki tiltást a nála idősebbnek Taehyung.
-Nem fogom. Bunbun majd megvédi tőlem. Sziasztok és köszönöm, hogy eljöttetek hozzá.
-Semmiség, de fertőzőhöz legközelebb ne erőltesd. - válaszolt Jin.
-Neki sokat jelent.
-Tudom. Na pá!
-Sziasztok!
Hoseok már rutinosan zárt vissza mindent maga mögött miután elmentek a fiúk, mert pár nap alatt belejött, majd sietett is Kookhoz, ám nem találta ágyában a fiatalabbat.
-Jungkook?
-Mosdóban vagyok.
-Egyedül? - indult a fürdő felé Hoseok.
-Nem. Itt van Bunbun is.
-Mit csinálsz te.... ruhástul fürdesz? - állt meg az ajtóban.
-Ragadok és melegem van hyung. - fogta kezében a kis nyuszikát, miközben a kádban feküdt melybe vizet eresztett.
-Tudom, hogy rossz érzés. - térdelt mellé Hope - De vedd le a ruhád legalább.
-Nem szeretem, hogy te fürdetsz.
-Mért? - szomorodott el Hoseok - Kellemetlen?
-Igen. Nem szeretem, hogy ilyen tehetetlen vagyok. Terhedre vagyok, nem akarok az lenni. - szorongatta a nyulat.
-Sohasem vagy a terhemre. - mosolyodott el Hoseok - Örülök, hogy gondoskodhatok rólad. Nem szeretném, ha beteg lennél. Kérlek Kookie, vetkőzz le, fürödj meg rendesen és feküdj vissza.
-Megfürdetsz?
-Igen.
-Egyedül akarok.
-Akkor ha leülök ide háttal a kádnak Bunbunnal míg fürdesz, úgy maradhatok.
-Umm... - húzta száját - Rendben. De ne segíts. - nyújtotta a nyuszikát Hopenak.
-Nem fogok. - vette el, majd ahogyan ígérte, leült helyére.
Kook lassan szabadult meg ruháitól, melyeket vizesen hajigált a földre. Fürdeni kezdett, Hopi pedig imádkozott, hogy ne akarjon felállni semmiért, mert betegsége miatt szinte folyton szédült, így biztos esés lett volna a vége, ám a fiatalabb meg sem próbálkozott ilyesmivel. Tudta jól, társa megszegné ígéretét, így beérte az egyszerű szappannal, ám még gyenge volt, így a végén ülve kapaszkodva a kád szélébe szólt társának.
-Hoseok!
-Tessék?
-Segíts kiszállni.
-Nocsak. - tette le a nyuszit a földre - Csak nem gyenge vagy?
-Egy kicsit. - nyújtotta karjait barátja felé, ki hagyta, hogy azokat nyakába fonja, majd összevizezve magát emelte fel a kisebbet - Így doblak be az ágyadba. - indult a háló felé.
-Akkor minden vizes lesz.
-Így is az. Majd holnap lecseréljük.
-Álmos vagyok.
-Mindjárt aludhatsz. - sétált vele be szobájába, majd leültette ágya szélére - Azért hozok egy törülközőt. - rohant vissza a fürdőbe, ahol felkapva a picur fürdőlepedőjét fordult is meg.
-Ehetek csokit?!
-Előbb normál kaját kéne enned. - beszélgettek kiabálva a rövid út alatt - Különben is, nem azt mondtad, - ért vissza - hogy nem vagy éhes?
-De... csokit azt ennék. - nézett az ajándék dobozra.
-Akkor állapodjunk meg. - guggolt elé Hoseok - Eszel egy kis normálisat, utána pedig kaphatsz csokit.
-Rendben.
-Szuper. - mosolyodott el, majd a törülközőbe tekerve Kookot dőlt le vele az ágyba.
-Így elalszok.
-Nem baj. - nézett le rá - Majd addig idekészítem az ebéded és ha megébredsz, tudsz is enni.
-Rendben. Jó puha a törülköző. És száraz.... volt.
-Jah, csak volt. - bámulta a csukott szemű, kócos hajú fiatalt - Remélem lassan rendbe jössz.
-Jól leszek. - válaszolt halkan.
-Addig maradok, ha nem zavarok.
-Nem. - mocorgott és társához bújt.
-Kis aranyos. Pihenj csak. - karolta át, majd csókot nyomott homlokára. Bármit megtett volna, ha attól Jungkook azonnal felépül, de nem volt ilyesmire lehetőség, így csak ott maradt vele végig, a nap minden órájában, percében és leste kívánságait. Ügyelt a szenvedő maknaera, figyelemmel kísérte minden tünetét, a lázát jegyezte egy kis papírra és pontosan adagolta a fiatalabbnak gyógyszerét. Egy pillanatra sem szerette magára hagyni, így folyton kisegítette mindenhol. Ezért is aludtak együtt, hogy ha bármi baj van, Hope ott legyen azonnal, tudjon ugrani, segíteni, törődni vele. Így mikor Kook álomba szenderült kezei között sem tágított mellőle, pedig ruhája hideg volt, hisz csurom vizes lett a kisebbtől, mikor azt kiemelte a kádból, ám nem érdekelte. Nem szerette volna felkelteni társát, akit másképp nem tudott volna otthagyni ágyában míg felöltözik, így inkább maradt.

Sok időt töltöttek együtt mialatt Jungkook elérte a mélypontot is, melyet Hoseok végigvirrasztott, de javulni is kezdett állapota. Napokat aludt át, lassan viszont ez változott. Ahogy kezdte jobban érezni magát már nem bírt annyit feküdni az ágyban. Láza csak esténként bújt elő, napközben pedig ficánkolt helyén, de Hoseok nem engedte messzire. Tudta jól, ha kiereszti, akkor megint kezdhetik elölről, így mindent megtett annak érdekében, hogy a fiatalabb maradjon szobájában. Játszott vele és különböző filmekkel tartotta fenekén. A tabletet is kezébe nyomta, ha épp megunt valamit, ám nem lehetett örökké ágyban tartani, főleg hogy kedve csak nőtt a mozgásra.
-Hyuuuuuung. Kérlek, had menjek kiiii! - nyavalygott.
-Még beteg vagy Kookie, te is érzed. - rakott rendet épp a fiatalabb szobájában.
-Megmondalak anyuéknak.
-Megmondhatsz, de egyet fognak velem érteni.
-Had mozduljak már ki egy kicsit kérlek. Legalább a boltig had kísérjelek el. - könyörgött az ágyban ülve.
-Mit szeretnél a boltból? - állt meg és fordult felé Hope.
-Nem tudom. Csokit, cukrot, levest. - vigyorgott.
-Rendben. Elmehetünk, kapsz levest, mert azt én is megkívántam most, hogy mondtad. - pakolt el.
-Szupeeer! - pattant ki ágyából a fiatalabb.
-Ne ugrálj! - fogta meg vállait Hoseok.
-Nem halok bele hyung. - mosolygott fel rá - Köszönöm! - ölelte meg.
-Semmiség. - sóhajtott hatalmasat és átkarolta a kisebbet.
Nem szívesen engedte ki, nem volt még makk egészséges társa, ám beleegyezett. Annyit nyaggatta már, hogy inkább megengedte, ráadásul nem is mentek messzire. A bolt közel volt, az idő pedig meleg, ám ennek ellenére Kookra adott egy hosszú ujjú felsőt. Az hiányzott még csak, hogy majd az üzletben a légkonditól újra beteg legyen, ezért muszáj volt felöltöznie. Hamar megjárták a rövid kis túrát és a szerzett levessel tértek vissza, amit rögtön meg is csinált maguknak Hope, közben pedig Jungkook a lakásban járkált. Nem fegyelmezte az idősebb és ezt kihasználva mászkált ide-oda, holott semmi dolga sem volt. Csupán örült, hogy felállhatott végre. Kezdett az agyára menni az ágyikó. Ám az ebéd után jött a szokásos pihi. Kötelezően fektették le délutáni alvásra, mint a gyerekeket, de Hoseok is szívesen követte, szeretett szundítani az evést követően, sokszor pedig hamarabb aludt be, mint Kook, a kisebb pedig ezt kihasználva hagyta is ott barátját. Kiült a nappaliba tévét nézni, végig ugrált néhány music videót, még játszott is a Wii-vel, majd csak ezek után terült el a kanapén. Érezte ő is magán a kis mozgás után, még nem az igazi, ezért nem erőltette. Benyomott egy filmet és nyugton maradt, ám amint megpihent, lassan ő is elaludt, elnyomta az álom betegségével karöltve. Késő délután ébredt csak, mikor valaki karjaiba vette és megindult vele szobájába. Hoseok volt az, ki már percek óta ott mászkált körülötte, ám amikor biztossá vált számára, hogy a kisebb lázas és a hideg rázza, inkább úgy döntött, jobb neki a saját ágyában. Jungkook erőtlenül nyöszörgött amiért megzavarták álmában, de többre nem volt képes. Kapaszkodni sem tudott, gyengélkedett, ahol pedig Hope lerakta, ő ott maradt ugyan abban a pózban. Ezért mikor takarójára érkezett lágyan, nem mozdult meg.
-Kookie. - simogatta arcát barátja - Kookie ébredj fel. Tudom nagyon rosszul vagy, - simította hideg ujjait homlokára, az emlegetett pedig jólesően sóhajtott - de be kell venned a gyógyszered és jobban leszel.
-Hope. - nyitotta ki szemeit.
-Egy kicsit maradj ébren. - nyúlt a gyógyszer és a víz után - Fel tudsz ülni?
-Fáradt vagyok.
-Tudom. Fogd meg! - nyomta kezébe a levelet, majd melléülve segítette fel barátját - Támaszkodj rám. Addig ölelgesd a vizet. Az hideg. - rakta a kisebb ölébe az üveget.
-Dejóóóóóóó.
-Tudom. - vette vissza a gyógyszert, majd egy szemet kezébe nyomott, ujjai közé fogta és a kisebb szájához tartotta, ki készségesen vette be - Igyál is rá, de ne csak egy kortyot.
-Nyem tyudom kinyitni. - hullottak kezei ölébe.
-Tessék. - vette el tőle, majd lecsavarva a kupakot adta vissza neki, de segített is inni - Még. Alig maradjon benne.
-Nem kérem. - szenvedett.
-Muszáj innod. Sokat izzadsz, ki fogsz száradni, ha nem iszol eleget. Legalább még pár kortyot a kedvemért. Na Kook. - karolta át derekát és magához öelte - Még egy kicsit kérlek. - mire a kisebb eleget tett kérésének, de csak mert nyugalmat akart.
Amint pedig Hoseok engedte neki, hogy visszadőljön, ő el is terült. Az egész ágyat elfoglalta, hiszen szétdobta karjait hanyatt fekve és a plafonra pislogott. Végül is jól eset a hideg víz forró testének, de hihetetlenül hasogatott feje is, aminek viszont nem. Rengeteg baja volt, mindene fájt, rosszul érezte magát.
-Takarózz be! - dobta rá a paplanokat Hope - Mindjárt jobban leszel, pár perc az egész.
-Hoseooooook. - fordult oldalára.
-Mi az? - ült le mellé az ágyra.
-Nagyon rosszul vagyok. Nem bírom. - kezdett könnyezni - Melegem van.
-Jaj kicsi nyuszika. - simogatta - Mindjárt jobb lesz. Itt van Bunbun is. - vette másik kezébe a kicsi plüsst és Kooknak nyújtotta.
-Nem akarom ezt. Szüntesd meg! - szorította azt magához.
-Pár perc Kookie. Bírd még ki kicsit. Mit hozzak neked addig? Szeretnél valamit?
-Maradj itt. - szipogott.
-Itt maradok. Nem megyek sehova. Itt vagyok.
-Hoseooook.
-Mi az?
-Gyere ideeee. - nyafogott.
-Itt vagyok. - feküdt be mellé és magához ölelte a kisebbet- Így jó?
-Igen.... Meg fogok halni.
-Dehogy fogsz. Jobban leszel. - mosolygott. A férfiak, de ő maga is minden egyes betegségnél azt hitték, meg fognak halni, annyira rosszul érezték magukat.
-Nagyon szarul vagyok.
-Tudom kicsim. Tudom. - ringatta Jungkookot, hogy megnyugodjon.
-Hoseok. - szólalt meg pár pillanattal később, mikor már jobban érezte magát.
-Tessék? - lassított mozgásán, mert a kisebb csillapodott és azt szerette volna, ha elalszik.
-Köszönöm, hogy itt vagy.
-Hmm. Ne köszönd. Szívesen vigyázok rád. - nyomott puszit feje búbjára.
-Meddig maradsz még?
-Már megmondtam. Ameddig meg nem gyógyulsz.
-Nem akarsz utána is?
-Nem szeretnélek zavarni. - mosolyodott el a fiatalabb kérdésén.
-Nem zavarsz. Maradj itt velem! Legyél itt sokat.
-Megszerettél? - kuncogott.
-Igen.... nagyon. Ugye maradsz majd velem és meglátogatsz sokszor, még ha dolgoznom is kell? Alszol majd nálam, mikor nincs időm rátok?
-Ha ennyire szeretnéd, akkor jövök, aztán meg ne gondold magad! - mosolyodott el. Talán még sohasem mondott neki ilyen szívmelengető dolgokat a kisebb.
-Nem fogom. Szeretek veled lenni. Szeretlek Hoseok.
-Ezt csak a láz mondatja veled, meg az, hogy férfi módjára haldokolsz egy betegségtől.
-Attól még szeretlek. Alszok.
-Mégis beszélsz. - vigyorgott és választ várt - Na ilyen, ha alszol.
-Meggondoltam magam. Most menj haza. - próbálta eltolni magától az idősebbet, ám nem volt ereje.
-No no no. - nevetett - Gyógyszerek hatása alatt állsz. Nem hiszek neked.
-Hmmm..... gonosz vagy. - ásított.
-Te meg cuki nyuszi. Mit is mondott anyukád? Baby Bunny Kookie?
-Jaaaaj, ne hívj így te is!
-Pedig olyan édes. - nézett a kisebbre kit kicsit elhúzott magától, hogy arcát szemügyre vegye - Illik is rád, nem tudom, mit vagy úgy oda.
-Nem vagyok baby.
-De nekem az vagy. Kis cuki baby nyuszika. Na jó' van. - ölelte újból magához barátját - Aludjunk.
-Szép álmokat Hoseok. - ásított újból a kisebb.
-Neked is. Zargass, ha rosszul vagy.
-Most jól vagyok.
-Rendben. - mosolygott magában - Aludj csak - simogatta fejét.
Talán azon a napon szeretett bele annyira a kis maknaeba. Betegen olyan aranyos volt, mint az ő szemében még soha. A vele együtt töltött idő alatt pedig jobban megismerte és többet tudott róla bárki másnál. Megkedvelte, onnantól indult az egész, attól a pillanattól, mikor Jungkook sokadszorra aludt el karjaiban, ám életében először vallotta be hyungjának, szereti. Még ha akkor nem is gondolta annyira komolyan, de Hoseok szívének ez épp elég volt, hogy annyi év jégpáncél után végre megdobbanjon, melegség költözzön bele a kisebb forró testéből és ráébredjen, nem azért maradt ott vele, mert a barátja, mert úgy érzi, felelős érte, hanem mert sokkal többnek tartja valahol bent, legbelül, mélyen, mely mélységben eddig sötétség uralkodott, ám most fény gyúlt ott. Egy apró láng, mit szavak gyújtottak, kedveskedő, lágy szavak, édes kis semmiségek, számára viszont hatalmas betűk sora. Pontosan tizenöt betű, "Szeretlek Hoseok" , mely az ő lelkét ápolta, holott nem ő volt beteg. De ez csak segített rajta, neki, hogy a kisebbet soha ne hagyja el, hogy ott legyen vele mindig, hogy aggódjon érte akkor is, mikor azt hazudja "Igen, én tényleg jól vagyok".


#GetWellSoonKookie #BeHealthyEatWell

(3 éves Bangtan évfordulós Fandom project ---> LINK
My Music Taste K-pop koncert kampány ---> LINK
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Levélküldés --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )