Ami elromolhat, az el is romlik (57)

Lassal elszenderedtem, ahogy hallgattam szívverését, miközben igyekeztem a lehető legtöbb dolgot az agyamba égetni, hogy mikor elmegy, ne hagyjon majd akkora űrt maga után. Hiányozni fogsz kis Hercegnőm.

Reggel megint én keltem előbb az ébresztőmre, de talán ilyen fáradtan még sosem ébredtem. Még éreztem a nyugtató hatását és olyan volt, mintha két órát sem aludtam volna. Jin kivételesen háttal feküdt nekem, így csak megsimogattam, hogy ezzel keltsem fel. Lassan megmozdult és hasonlóan fáradt arccal nyújtózott egyet.
-Gyere. Indul a nap.
-Ezt fogom utálni a legjobban.
-Én is. - egy apró mosoly kíséretében adtam neki 'jó reggelt' puszit, majd kikeltem az ágyból és visszaindultam a fiúk lakásába.
Talán még sosem volt olyan hideg a kő, mint aznap reggel. A teám sem sikerült és szinte minden elromlott ami csak elromolhatott. A hűtőben kiégett a lámpa, a blúzomon találtam egy szakadást és az aznapra szánt cipőm sarka meg lekopott, amitől a falra tudok mászni, így egy másikat vettem fel, amiről útközben kiderült, hogy hasonló állapotban van. Eme csodás, napfelkeltés reggelt pedig megfűszerezte még az is, hogy az épület előcsarnokába bejutott pár fan, bár senki sem tudta hogyan.
-Jó reggelt asszonyom és urak! - ugrott elénk András amint kinyílt a lift ajtaja - A többiek már kimentek hátul. Erre tessék! - mutatta az utat és követtük, miközben Bence meg Ádám a rajongókat tartóztatták fel.
A mi autónkban csak Tamás foglalt helyet, mert a többiek másik kocsival jöttek, de még így is ő irányította az eseményeket.
-Jobban vagy?
-Nem voltam beteg. - válaszoltam, miközben az ablakon bambultam kifelé.
-Tudod, hogy értem.
-Fáradt vagyok. Nagyon fáradt. - sóhajtottam.
-Utolsó nap. Ezt még bírd ki!
-Jah...... utolsó. - egész nap ez járt a fejemben, és mivel a fiúk fanjai már ott ugráltak körülöttünk, nem kerülhettem Jin közelébe egy pillanatra sem. Sosem éreztem még magam olyan rosszul, mint aznap.

-Akkor egész délelőtt próbálhatok. A fények meg a hang is rendelkezésetekre áll, én meg dolgozok. Ha kell valami szóljatok! Itt leszek valahol. - mutogattam nekik a színfalak felé, miközben másik kezemben a laptop táskámat szorongattam.
Illedelmesen megköszönték és már mentek is a dolgukra, de Jin még eleresztett egy halvány mosolyt felém, amit viszonoztam is. Egyre jobban hiányzott, pedig még el sem ment.
-Hol nem zavarok? - sétáltam egy sürgő forgó emberhez - Leülhetek valahova? Nekem a föld is tökéletes.
-Őőőő... - nézett körbe - Szerintem a lépcső és a színpad sarkába. Ott nem lesz útba.
-Köszönöm. Konnektort kaphatok?
-Mindjárt körbekérdezek és visszajövök. - indult el én pedig a helyemhez sétáltam. Kipakoltam a cuccaimat a kis sarkomba és tényleg úgy tűnt, hogy itt nem fogok senkit se zavarni, mégis kéznél vagyok, ha kellek - Kaphat. - tért vissza az emberem - Mindjárt hozok, ide úgyis kell. - haladt tovább.
-Rendben, köszönöm. - ültem le és ölembe vettem a gépem.

Szinte az egész napom ott töltöttem, miközben fel-le rohangáltak mellettem a lépcsőn, ami néha nagyon megijesztett. Főleg azért, mert Kook folyton trappolva közlekedett rajta, hogy ráfigyeljek és minden egyes alkalommal vigyorgott, de párszor kapott Jintől, amikor észrevette, hogy megint gonoszkodik.
Ahogy közeledett az este, egyre inkább összeállt minden a szín falak mögött és előtt is. Pár órával a koncert előtt kisminkelték őket és VIP jegyesek megkapták azt, amiért fizettek. Kis időre kiürült az öltözőjük, én pedig becuccoltam.
-Mekkora kupi van itt! - jelentettem ki hangosan azt, hogy mit látok.
-Ez már csak ilyen. De finom a kaja. - nyomkodta a telefonját az egyik sminkes.
Tény, hogy rengeteg étel volt ott, amit főleg a fiúk miatt hoztak, de mindenki megcsipkedte és ezzel számoltunk is, mivel magamat is belekalkuláltam a fogyasztásba. Bár én aztán igazán semmi vagyok.
A laptopomat már nem akartam elő venni, mert úgysem fértem volna el sehol, hiszem még közlekedni is alig lehetett annyi táska között. Inkább a telefonomon folytattam dolgaim, amit kifejezetten gyűlölök, mert nagyon rossz azon e-mailt írni.
Talán egy órát ülhettem ott teljes csöndben, mikor a srácok betoppantak iszonyatos nagy hangzavarral.
-Noona! - hallottam Kook hangját és máris megdobott valamivel.
-Jungkooooook! - mordult rá Jimin és odajött hozzám, hogy kivegye a kezemből a kis plüsst, amit kaptam, majd hozzávágta a kis maknaehez.
-Minden rendben ment? - néztem a fiúkra.
-Igen. Kivételesen nem volt semmi komoly. - pakolta le az édességeket Rapmon.
-Szükségetek van valamire? Bármire? - álltam fel, hogy leülhessenek.
-Nem köszönjük. - felelt újra a leader én pedig a falhoz sétáltam, hogy ott fogok letelepedni.
-Ne hogy már a földre ülj. - jött oda Jin - Van itt elég szék.
-Jó itt, ne aggódj. - pislogtam fel rá, és ő lehajolt hozzám.
-És ha nem is lenne - suttogott - az ölemben bármikor helyet foglalhatsz. - mosolygott.
-Ez sajnos nem igaz. - vigyorogtam én is egy kicsit savanyúan.
-Sajnos. - sóhajtott és felegyenesedett - Még.
Örültem rövid kis beszélgetésünknek, de gyorsan elmenekült a közelemből, mielőtt olyat teszünk amit nagyon megbánunk. Kicsit azért szomorú voltam, de nem akarom, hogy baja legyen miattam, így nagy sóhaj kíséretében merültem vissza dolgaimba.

A koncertig még elég sokat kellett várniuk. Teljesen elkészültek, majd lustálkodva nyomkodták telefonjaikat, vagy idegesítették egymást. J-Hope kamerával a kezében mászkált az öltözőben és interjúkat készített a srácokkal. Mindannyian elmondták, hogy hogy élték meg ezt az egy hónapot itt nálunk. Vagyis szerintem ez volt a téma, mert csak az országnevet értettem meg, ugyanis az egész társalgás koreaiul folyt. Viszont Jinnél nagyon figyeltem, bár abból végképp semmit sem tudtam kivenni. De nagyon aranyosan magyarázott és mosolygott, ami engem is felvidított, majd mikor J-Hope tovább ment a következő tagra, összetalálkozott a tekintetünk Jinnel. Kezében lévő telefonját felemelt és rámutatott, majd valamit tátogott, de nem értettem, mire felállt és odajött hozzám.
-Kakao talk. - guggolt le előttem - Töltsd le!
-Egy pillanat. - fejeztem be még egy e-mailt, amit türelmesen megvárt, majd elkezdtem megkeresni a programot - Ezt? - mutattam neki a mobilomat.
-Igen. - bólogatott, majd megvárta, hogy megcsináljam.
-És most?
-Adjad! - kivette a kezemből, de miután szemügyre vette, vissza is nyújtotta. - Csak fogadd el a felkéréseket. - kelt fel és a többiekhez sétát.
-Rendben.
Lassan megérkeztek egyesével, és felvettem a fiúkat, majd miután Jin visszaült a helyére, azonnal beszélgetni kezdtünk. Bár sok hiba volt a társalgásunkban, a nyelvhelyesség pedig épp szundikált, mégis megértettük egymást. Végre beszélgethettünk nyilvánosan, még ha nem is szemtől szemben, de egymással és ez mindkettőnket megnyugtatott.

"Nem akarok hazamenni"

"Nem akarom, hogy hazamenj."

Annyi mindenről beszélgettünk mégis, ez a két mondat szinte percenként előfordult, és olyankor hatalmasat sóhajtott. Elszomorító volt a tény, hogy egy nap múlva már nem lesz ott velem, de bele untam a sopánkodásba.

"Majd kimegyek hozzátok amint lehet."

"Tényleg?! :O Úúúúú! Majd elviszlek a kedvenc parkomba. :DDDD"

"Szavadon foglak! :D"

"Remélem is! :D"

Na végre! Nem szomorkodtunk tovább és elkezdtük tervezgetni, hogy majd hogyan találkozgassunk. Felmerült a "Mikor mondod el a managernek?" kérdés is, de nem  nagyon erőltettem. Ez nagyon gyenge pont és a karrierje függhet ettől, így a közeljövőben nem is számítottam arra, hogy az utcán megfoghatom a kezét, vagy akár csak rámosolyoghatok. Majd ha már kicsit jobbak lesznek, biztosabb lábakon állnak, akkor talán felvetem a dolgot megint, de így még nem éri meg. Most jön csak a kapcsolatunk próbája, szóval még kár lenne megnehezíteni a munkáját ezzel is, hogy bejelenti, hogy van barátnője, mert lehet pár hét múlva nem fogja bírni, és ennyi volt az egész. De akkor is inkább a pozitív oldalát próbáltam nézni és úgy gondolkozni, hogy de, nagyon is sokáig fogjuk bírni.

Egészen addig beszélgettünk míg be nem toppant a mindenség szervezője.

-Gyertek fiúk, lassan ti jöttök! - szólt angolul és a srácok mentek is utána, én viszont maradtam.

Nem kellettem most oda, hisz koncerteznek és körbe ugrálják őket mások. A fellépésüket meg amúgy sem láttam volna a színfalak mögül, így elhatároztam, hogy dolgozok tovább majd bekukkantok a közepe felé, hogy minden rendben van-e.

Feldugtam a telefonomat töltőre és nyomkodtam tovább. Intéztem pár hívást, írtam néhány e-mailt, majd mikor megéheztem felkeltem és belecsipegettem abba a sok ételbe, ami ki volt pakolva. Mobilomat hátrahagyva, egy falat kajával indultam a színpad felé, hogy rájuk nézzek.

-Minden rendben?! - üvöltöttem egy srác fülébe, akin szervezői póló volt és sok papír a kezében, meg egy headset a fején.

-Igen! Ne aggódjon! - igazította vissza mondandója után a fülest, hogy hallgassa tovább a többieket.

Kicsit leskelődtem, hogy mi a helyzet, amitől nagyon izgatott lettem. A fiúk tökéletes összhangban mozogtak telt ház előtt. A rajongók nagyon élvezték, pont úgy, ahogy a srácok. Mindenki boldog volt és tökéletesen sikerült a koncert. Kisebb gondok ugyan adódtak, de könnyen és hamar megoldották.

Pár percig gyönyörködtem én is a fellépésükben, majd visszaindultam az öltözőbe. Elég sokat haladtam és mivel a következő nap igen mozgalmasnak ígérkezett, inkább előre akartam dolgozni.

Épp újabb falatot nyeltem le, majd ültem volna vissza a helyemre, amikor valaki benyitott az öltözőbe és látszott rajta, hogy keres valakit.

-Segíthetünk? - meredtünk rá néhány sminkessel és fodrásszal, akik a telefonjukról emelték az idegen fiúra tekintetüket.

-Hát. - nézett végre rám - Á! - lendületesen megindult felém és elkapta a kezem, majd húzni kezdett maga után és folytatta mondandóját - Van egy kis gond! Szükségünk lenne a segítségére, hogy mit tegyünk.

-Az enyémre? - döbbentem le és elengedett, amikor már magamtól követtem.

-Igen! Siessen! - kezdett rohanni, én pedig utána.

-Mi a probléma?! - üvöltöttem fülébe, ahogy odaértünk a színpad közelébe.

-Nézze! - mutatott a fiúk felé és közelebb mentem.

Eleinte nem tudtam mit kell nézni, de viszonylag hamar rájöttem. Szívem azonnal a torkomban kezdett dobogni, ahogy megláttam, hogy V szenved. Valami baja volt. Nem tudtam mi, de nagyon rosszul nézett ki. Akkor is mikor egy helyben kellett volna maradnia mozdulatlanul, dülöngélt. Alig állt a lábán.

-Mi történt?! - kapta el a srácot és olyan hangosan üvöltöttem, mint eddig még soha.

-Nem tudjuk. Egyszer csak azt láttuk, hogy valami baja van. Mit tegyünk? Nem jönnek le. - kérdésére körbe néztem és gondolkodni kezdtem

Nem tudtam neki válaszolni annak ellenére sem, hogy pörgött az agyam. V nem maradhat fent az biztos, de magától nem fog lejönni. Fel pedig, nem rohanhatok érte a koncert közepén.

-Áramszünet! - fordultam vissza a srác felé - Sötétség. Csináljunk sötétet, mintha áram szünet lenne.

-Egy pillanat. - kezdett beszélni a headsetbe, én pedig tovább meredtem a színpad felé. Ahhj V! Olyan hülye vagy! Mért nem jössz le?!

-Nem lehet. Nem mennek bele. - tért vissza a srác.

-Kit kell megüssek?

-Őőőő. - lepődött meg - A stadion túlsó végében van az elektronikai részleg.

-Köszi! - indultam el a folyosó felé, amin el akartam jutni a fiúkhoz, akik nem fogadnak szót nekem.

Magassarkúmba nem tudtam elég gyorsan lépkedni, így lekaptam, kezembe fogtam, és mezítláb futottam a hideg kövön. A folyosó üvegén lenéztem a színpadra és ahogy kiszúrtam Vt, azonnal maximumra kapcsoltam. Talán még sohasem futottam olyan gyorsan, mint akkor.

-V tarts ki! Mindjárt ott vagyok!

(Juhúúú Franci visszatért, és belekezdtünk a végjátékba. :D Folytatjuk is majd, és nem lesz már ekkora szünet, mint most.... r-reméljük. Viszont azért haladunk lassan, mert a rövid sztorikhoz több kedvem van. De most már befejezem Francit és utána Suga hosszú jön, közben pedig V rövid sztori indul, ami igazán különleges lesz :D Nyugalom! Nem egy ezredik I Need U ihlette fici, de érdekes lesz, az tuti :D Na de tartsatok velünk, hogy megtudjátok mi baja van Vnek, és hogy sikerül-e lehozni a nyamvadt színpadról!)

KOMMENTELJETEK!