Tesztoszteron szintek (41)

-Nem tudjuk még mi tűnt el. De csak egy szobát túrtak fel. Rejtett kamerákat meg tudnak találni? - érdeklődtem, ahogy eszembe jutott, hogy ezt is szokták, és ha már itt járt, mért hagyta volna ki ezt a lehetőséget.

Hosszú beszélgetés után letettem a telefont és átmentem a fiúkhoz.
-Gyertek egy kicsit fiúk! - intettem nekik.
-Mért? - kérdezte Suga - Most ültem le.
-Ezért érdemes felállnod, hidd el! Na mozgás. - indultunk meg a feltört lakásunk felé.
Ahogy beértünk a szobájukba, megmutattam nekik, hogy mi történt.
-Most még ne nyúljatok semmihez! Viszont így ránézésre, szerintetek tűnt el valamitek? - néztem rájuk.
-Fene ezekbe a saesengekbe! - mérgelődött Jimin.
-Az a baj, hogy ha nem tudjuk átnézni a cuccainkat, akkor nem tudunk mondani semmit. - magyarázott Jin, de szintén dühös volt.
Elkezdtek beszélgetni, de most nem figyeltek arra, hogy angolul tegyék. Nagyon mérgesek voltak, én pedig visszatessékeltem őket vacsorázni, amíg nem jöttek a rendőrök. Éppen hogy belekezdtem a sajátomba, amikor megjelentek a folyosón. Ez gyors volt!
Bevezettem őket a lakásba és végig figyeltem mit csináltak. Közben ettem és megkínáltam őket, de nem nagyon kértek. Hál'istennek! Én nagyon éhes voltam és nem igazán akartam volna megosztani velük, vagy újat hozatni, tekintve, hogy mindenki hulla fáradt is volt. Két órán keresztül szöszmötöltek és végül alig találtak valamit. Nagyon örültem, mikor beszálltak a liftbe és távoztak. A fiúkhoz mentem, de ahogy beértem a szobába láttam, hogy már elaludtak mindannyian. Látszott, hogy össze-vissza érte őket az álom, mert a földön is feküdtek mindenhol. Az ágyban hárman aludtak. Jimin, V és Jungkook ölelgették egymást, de jó mélyen szundítottak, így nem ébresztettem fel őket. Csak áthurcoltam a takaróikat, hogy valami puha is náluk, és már én is alig bírtam járni. Utolsó erőmmel még muszáj volt telefonálni, közben pedig eldöntöttem, hogy átöltözök azért. Kényelmetlen mindennapi viseletben aludni.
-Igen? - hallottam a telefon túlsó feléről egy köszönést.
-Szia Martin! Bocsi, hogy ilyen későn zaklatlak, de nagyon fontos lenne holnapra..... vagyis mára egy testőr.
-Nem zavarsz. Hát öhm... - gondolkozott - Én nem érek rá, az biztos. De Tamás ráér, ha jól tudom. Szabin van elvileg, de kényszer, mert nincs munka. Mennyi időre kell?
-Egy hét nagyjából. De nincs más? - húztam a számat
-Nincs, bocsi. Ő most ráér két hétig is. Tudom, hogy nem szívesen dolgozol vele, de nincs másom.
-Hát jó. Akkor reggelre ide tudod küldeni? Igénybe venném szolgáltatásait.
-Igen. Hányra és pontosan mi lenne a feladat? - érdeklődött a részletek felől.
-Félnyolckor indulunk a szokásos helyről. Egy hét fős fiúbandát kéne megvédeni a rajongóktól.
-Hét főre több ember fog kelleni. Egy édes kevés.
-Csak egytől kéne. Nincsenek sokan. Ma is ugyan abba futottunk bele többször. Szóval elég egy ember is most. Majd három nap múlva. - öltözködtem közben.
-Jah, rendben. Addigra tudok még küldeni mást is. Oké, akkor reggel ott lesz pontosan. Most leteszlek, mert dolgom van még. Jó éjszakát!
-Köszi, neked is! Szia! - nyomtam ki és felkaptam cuccaim.
Megnyugtató volt így estére a tudat, hogy holnapra kapunk védelmet, de kicsit frusztrált is. Mostanában pont összejön minden. Először Gréta, majd most a Tamás. Bár azért jóban vagyunk, de fura lesz.
Lepakoltam az ajtóba cuccaimat és bezártam. A kulcsot benne hagytam, hogy nagy zajt csapjon, ha valaki be akar jönni és még időben felkeljek. Sajnos Jin messze volt tőlem, de mielőtt lefeküdtem volna, még adtam neki egy puszit. Nem ébredt most fel rá. Szegény! Biztos nagyon fáradt.

Reggel korábban kellett keltenem őket, mert este nem is zuhanyoztak. Míg az egyikük a fürdőszobában ügyködött, a többiek átnézték cuccaikat, és nem lepődtünk meg, amikor V bejelentette, hogy eltűnt valamije.
-Mid nincs meg? - kérdeztem a konyhában állva Vtől, aki a kanapé előtt magyarázott a többieknek.
-Egy boxer. Ráadásul a kedvencem! - méltatlankodott.
-Az igen! Mért pont egy alsót? Akkor már egy ékszert, vagy valamit. Na ez fura. - csináltam neki a kakaóját, hogy megnyugodjon.
-Utálom mikor ezt csinálják! - vette el a kakaót - Köszönöm.
-Kamerákat megnéztétek? - kérdezte Rapmon.
-Igen. Volt valami kütyüjük, de nem találtak semmit. Szerencsénk volt.
-Akkor gyere már ide! - állt fel Jin és átölelt
-És most mi lesz? - kérdezte Jimin.
-Jah! Mostantól mindennap félhetünk, hogy mikor jönnek fel megint? - kérdezte Kookie.
-Nem, dehogyis! Anyám megerősítette az őrséget és fel fognak járni az emeletünkre körbenézni, minden órában. Mi pedig kapunk mától egy testőrt. - próbáltam közölni az információt velük, miközben Jin szorongatott.
-Na valami jó hír végre! - dőlt hátra Suga.
-Milyen jó hír? - jött ki J-Hope félmeztelenül a fürdőből.
-Lesz testőrünk! - mondta Kookie izgatottan.
-Az király! - törülközött Hopei, miközben egy szál boxerban indult a szobája felé.
Sajnos nőből vagyok, így akaratlanul is megnéztem. Jól végigmértem és muszáj volt beismernem, hogy  nagyon jó teste van. De Jin megharapta a fülemet és belesugdosott.
-Mit csinálsz?
-Csak nézelődök. Azt szabad elvileg.
-Csak óvatosan! Nehogy bünti járjon érte. - fenyegetett,d  eközben tovább szorongatott és puszikat is kaptam.

Viszonylag hamar végeztünk, ahhoz képest, hogy mindenki fürdött, még én is. A lifttel rohantunk lefelé és megint késésben voltunk.
-Hogy te milyen lassú tudsz lenni! - sóhajtozott Suga.
-Sok dolgom volt mellette. Örülj, hogy egyáltalán el tudtunk indulni. - nyúltam könyékig a táskámba a kocsikulcsot keresve. Emlékeztem, hogy elraktam.
Ahogy leértünk, Tamás már ránk várt. Az egyik fotelben ült és az utca felé nézett. A gyalogosokat szemlélte az üvegfalon keresztül.
-Szia! - léptem oda hozzá.
-Sziasztok! - válaszolt angolul - Menjünk közbe. - puszilt meg - Már késésben vagytok.
-Hát igen. - pirultam el - Tamás mondta mi a feladat?
-Persze. Ne aggódjatok fiúk! Vigyázok rátok! - szólt hátra nekik.
-Köszi! De csak csajok.Ne bántsd ezért őket, mert a rajongóink és szeretjük mindet. Még ha ilyen kis őrültek is. - beszélt vele Rapmon és kicsit lemaradtak tőlem, aki elöl loholt.
-Nem képes gyengéd lenni, ne is álmodj Rap Monster! - jegyeztem meg.
-Hát igen. Ő már csak tudja. De azért igyekezni fogok.
Már előre félek, mit fogok kapni ezért Jintől.

Beugortunk még útközben egy kisboltba, hogy gyereknapot tartsunk. Vehettek most minden édességet, meg nassolni valót amit csak akarnak. Ahogy kifelé jöttünk az üzletből, volt pár lépcső a bejáratnál, amit teljesen elfelejtettem, és a telefonomon pötyögve észre sem vettem őket. Tamás ment előttem, de így sem tűnt fel semmi. Félre léptem és elkezdtem leesni azon a három fokon. Rögtön bevillant, hogy most jól összetöröm magam, aztán a fiúk nem tudom, hogy fogják megoldani a dolgaikat nélkülem. Viszont szerencse volt, hogy volt előttem valaki és nem is akárki. Gyorsan reagált, ahogy szokott és elkapott. A karjaiba vett és az autóhoz vitt.
-Jól vagyok, tegyél le! - szóltam rá.
-Jah, ismerlek. Fiúk! Valaki kinyitná az ajtót? - szólt hátra, mire J-Hope sietett segítségünkre - Köszi! - ültetett be az ülésre, hátra a fiúk terébe.
-Nem fája a lábam! Állj már le! Mit csinálsz? - méltatlankodtam.
-Attól, hogy nem fáj, még lehet baja. Had nézzem meg! - vette le a cipőmet és kezdte fogdosni a bokám.
Forgattam a szemem, miközben vártam, hogy rájöjjön semmi bajom. Egy pillanatra felnéztem Jinre, aki nagyon mérgesnek tűnt. El is hiszem. Azt hiszem én is becsavarodnék, ha fordítva lennénk.
-Tényleg semmi bajod. - adta rám vissza a cipőmet - Hamupipőke.
-Mondtam! És ne hívj így!
-Legutóbb mikor azt mondtad semmi bajod, egy hónapot feküdtél utána gipszben. Na de mozogjunk!
Ahogy felálltam és hagytam a fiúkat beszállni az autóba, Jinhez akartam szólni, de leintett.
-Ne fáradj. - ment el mellettem és tudtam, hogy nagyon dühös.
Sajnos nem tudok most jobb testőrt. Nála jobbat biztos nem. Ha van is szabad másnál, akkor is fél kézzel lenyomná az illetőt Tamás. Tény, hogy az exem és bármit megtenne, hogy újra mellettem zsonghasson, de nem fogok újra összejönni vele. Főleg nem most, hogy egy álmom vált valóra. Nem fogom elengedni ezt a csodát!

A tánc teremben továbbra is megmaradt Jin dühe és nem agyon foglalkozott velünk. Nem is nézett rám inkább. Gondolom így próbált meg uralkodni magán. Jaj de nem akarom, hogy mérges legyen! annyira rossz! Nagyon ölelgetném meg puszilgatnám egész nap, de megint nem szól hozzám. ez idegtépő.
-Mit csinálsz? - telepedett mellém Tamás.
-Dolgozok. Tudod. Ahogy te is.
-Most nincs dolgom. - dőlt nekem.
-Mi lenne, ha nem úgy viselkednél, mintha még mindig együtt lennénk? - néztem rá morcosan.
-Akkor nem lenne esélyem érezni az illatod, vagy a puha bőröd. - mosolygott. Na jó! A mosolya még mindig őrjítő.
-Állj le! -próbáltam eltolni -  Van barátom.
-Na igen? És ki? - húzódott picit el.
-Semmi közöd hozzá. Nem fogod leellenőrizni és megfélemlíteni! - folytattam munkámat.
-Na mért nem mondod el? Eskü nem fogom bántani. - vette el laptopomat és lecsukta.
-Te mit képzelsz!? - pattantam fel és lenéztem rá egy pillanatra, de ő is fel állt miután lerakta a gépemet - Azonnal add vissza és húzz át a másik sarokba! - mutogattam dühösen.
-Mond el ki a pasid! - emelte fel a hangját és javában túlüvöltötte a zenét.
-Nem!
-Mért olyan nehéz ez? - fogta meg jobb kezem és tenyeremet kezdte simogatni. Ez volt a mániája.
-Te! - pofoztam fel a másikkal - Bunkó! - üvöltöttem rá ő pedig a falhoz nyomott.
-Csak mond meg a nevét és békén hagylak. - hajolt közelebb hozzám.
-Eressz el! Sérted a jogaimat!
-Héj! - szólalt meg Jin - Engedd el! - már nem szólt a zene, így nem kellett üvöltenie.
Tamás ránézett, majd rám és gondolkodóba esett.
-Így már tudom is. - eresztett el szép lassan - Tudsz valamijen küzdősportot? - indult Jin felé.
-Te! - mentem utána és elé álltam - Uralkodj magadon! Már rég nem vagyok a "tulajdonod" és jelenleg muka miatt vagy itt. Hogy védd őket, nem azért, hogy szétverd.
-Nem akartam. - nézett le rám.
-Igen tudok. Kötelezően tanulnunk kellett. - válaszolt Jin és éreztem a hangjában, hogy szívesen megütné.
-Na mutasd mit tudsz! - indult volna újra Tamás, de visszanyomtam.
-Nem! Nem mutat senki semmit! Te tartod a szádat! - mutogattam szigorúan - Mert ha bárki is megtudja azzal engem ítélsz halálra.
-Jó van na! Csak érdekelt, hogy meg tud-e védeni.
-Meg tudnám, ha kellene! - folytatta  játékot Jin.
-Na elég legyen már a farok méregetésből! - dühöngtem - Te végezd a munkád és ne érj hozzám! - parancsoltam Tamásra - Te meg szintén folytasd és érj már hozzám néha! - fordultam Jinre - Munkára!
Mérgem láttán mindenki dolgára indult. De nem kaptam Jintől puszit, se semmit. Még csak egy mosolyt se, vagy hogy imád vagy valami. Nagyon mérges lehet.

Alig vártam, hogy véget érjen a nap, de nem voltam kisegítve a tánc végével, mivel étterembe mentünk enni. Oda is jött még velünk Tamás, így továbbra is feszült volt a hangulat.
Ennek ellenére jót falatozott mindenki. Egy hatalmas asztalt ültünk körbe és szinte mindenből rendeltünk. Ennyi férfi sokat eszik és én is alig ettem idegességemben napközben. Jó, hogy van testőr, de az nem, hogy pont ő.
Amikor kiugrott a mosdóba, egy picurit megnyugodtam. Ugyan csak öt perc volt, vagy annyi sem, de jól esett. Épp átmozgattam vállaimat, amikor Kookie hangját hallottam.
-Nunaaa! - már megint ez! A segélykérő hangja.
Felé néztem és láttam, hogy egy másik rajongó tépi a felsőjét. Azonnal felpattantam és odasiettem hozzá. Csak egy pillanatra merengtem el, és máris letámadták. Ez Murphy! Ráadásul Tamás is mosdóban van. Dupla Murphy! Próbáltam lehámozni a kiscsajt Kookieról, de nem engedte. Valaki.... mért nincs most itt senki?!