Szerenád és bőrnacik (52)

Én csak dünnyögni tudtam már, mert nagyon álmos voltam, és csak tompán hallottam, ahogy Hercegnőm újra megdorgálja, számomra érthetetlen nyelven. Majd megint megszólalt a telefonom. Ó Fanni, hogy rohadnál meg!


-Mi van? - mormogtam a telefonba.
-Láttad? - kérdett izgatottan.
-Aaaaahahahaaaaj Fanniiiiiii! -  nyavajogtam a telefonba - Hulla vagyok. Hagyj aludni!
-Szóval láttad?
-Nem! És nem is érdekel! Rendezzétek le ezt egymás között. Mért kellek én, mint kerítő? - dorgáltam meg.
-Jó naaa! Csak csak csak jó, hogy tudok valakivel itt izgulni. De akkor hagylak.
-Megsértődtél?
-Nem. - hallottam, hogy igen.
-Jah hallom. Csak, hogy kvittek legyünk. A pasikádat akkor toloncolták át hozzánk, amikor mi épp a dolgok kellős közepén tartottunk. Szóval haragszol még?
-Hihi - nevetett ki minket - Haaaaj! Jó éjszakát!
-Köszönjük! Neked is. Szia! - kinyomtam, majd az éjjeliszekrényre raktam telefonom.
Visszafeküdtem Jin mellé, ahogy az előbb voltam és most már hamarabb elnyomott az álom. Jimin sem zaklatta Jint, Fanni se engem. Édes élet!

Reggel valamiért nem az én mobilom csörgött először, de azért felébredtem, bár elég lassan. Jin pattant ki az ágyból és felkapta az ébresztőnket. Keltem volna utána, ám visszanyomott a pihe-puha ágyikóba.
-Aludj még! Koreából hívtak. - takargatott be, én pedig szót fogadtam.
Legközelebb, mikor az én ébresztőm szólt, már kénytelen voltam felkelni, ám Jin és Jimin nem voltak a szobában. Lehet nem csak Jint keresték?
Úgy éreztem magam, mintha le se feküdtem volna, de most nem volt már választásom. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és megindultam a másik lakásba. Mezítláb tettem meg utamat, hátha kicsit felébreszt a hideg kő, de nem sok hatást értem el vele. Beértem a főhadiszállásunkra és sehol senki. Még Tomi sincs a kanapén, pedig most ő volt szolgálatban. Ez fura. Elindultam a fürdőhöz, hátha bent mosakszik, vagy épp összekaparja a gondolatait, de az is üres volt. Kicsit kezdtem megijedni, hogy most mi van. Hova lett mindenki? A fiúk szobájába felé mentem, mert már csak azt nem néztem meg, és hallottam is valami pusmogást, ahogy közelebb értem. Na legalább itt van valaki, ez megnyugtató!
Benyitottam, mire azonnal rákezdtek. Jin volt most a középpontban, így minden sort ő énekelt.
-I give it to yoooooooooooooooou-hu-hu! (BTS Propose)
Nagyon meglepődtem, mert mindenre számítottam, de egy rögtönzött szerenádra biztos nem. Még át is írta kicsit a szöveget, hogy tökéletesen passzoljon az első találkozásunkra és értsem is. Itt már alig bírtam a könnyeimmel. Olyan keveset aludtam, erre még nélküle kellet kelnem is. Most pedig az egész Bangtan kíséri a kis szólószámát, amit miattam meg is változtatott egy pöppet. Végül akkor gördült le első könnycseppem, mikor a telefonján megmutatta azt a képet, amit még a buli éjszakáján csinált rólunk. Amin ő is rajta van és a puszim után engem bámul. Most, hogy újra láttam egy pillanatra, mielőtt behomályosodott volna a világ, rájöttem hogyan is nézett. Már akkor is szerelmes volt, nekem pedig le se esett.
Nem tudtam mit csináljak, így inkább leguggoltam bőgni, mint a gyerekek. Erre Jin letérdelt mellém és még végigénekelte ezt a rövid kis számot, ami ettől a pillanattól a kedvencem lett.
-Jagiyaaaa!(Szívem) Ne sírj! - feszegette le kezeimet arcomról.
Nem nagyon tudtam értelmes szót kinyögni, így inkább csak pólójába temetem arcomat, ő pedig simogatta fejemet.
-Most komolyan? Ennyitől? - hallottam Tomi hangját, ahogy nevetgél, mire kicsit összeszedtem magam.
-Igen! - próbáltam csillapítani szipogásomat, majd nyelvet váltottam - Ne menj el!
-Még itt vagyok. De én is aggódok.
-Jaj Istenem hagyjátok már ezt abba! Hoseok teljesen készen van és V is kezdi. - szólalt meg Suga.
Erre kicsit jobb kedvem lett és eltávolodtam Jintől, hogy megnézzem igaza mond-e. Hát nem hazudott. J-Hope tényleg nagyon bőgött.
-Jó-jó - igyekeztem abbahagyni - Mért aggódsz? - néztem fel Jinre.
-Hogy mi lesz, ha visszamegyünk. Hiányozni fogsz. - erre J-Hope tört ki hatalmas zokogásban, még csak nem is én.
-Ahh Hoseok! - kezdték el, de többet nem is értettem belőle, miközben kifelé lökdösték a szobából.
-Gondolom........ folytatjuk az életünket, mintha semmi sem lett volna. - nagyon fájt megosztanom vele, de ettől félek a legjobban.
-Ezt akarod? - nézett piros szemeimbe és láttam, hogy mennyire kétségbeesett - Én nem akarom ezt! - kapta el vállaimat - Én... én eljövök csak kérned kell.
-Azt azért ne! - szólt bele Suga a konyhából, de Jint nem érdekelte.
-Bármit megteszek. Ha csak fél napom is lesz, én elutazok ide, hogy tíz percre találkozzunk, csak ne add fel ilyen könnyen! - kérlelt.
-Nem akarlak kínozni, de ha ennyire szeretnéd...... akkor kénytelen leszel elviselni, míg mindkettőnknek nem lesz szabija. - derültem fel, hogy ő sem akarja csak így feladni. Huh!
-Kibírom. Nagyon megijesztettél! - magyarázott és magához szorított.

Ahhoz képest, hogy a reggel rosszul indult nélküle, a szerenádja, meg az az apró beszélgetés mindenen segített. Bár reggeli alatt én végig szipogtam, még a telefonok alatt meg is kérdezték, hogy beteg vagyok-e, akkor is a fellegekben jártam.
-Meddig fog tartani a próba? - jött előre Rapmon.
-Úgy tudom kettőig. Mért?
-Csak kellett egy ürügy, hogy előre jöjjek. Figyelj! Azért majd ne ráncigáld Jint, mint valami játék babát jó?
-Nem terveztem.
-Csak, mert egy banda tagja és
-És a csapat az első. Tudom. Nekem pedig a munkám. Majd, ha pont úgy jön ki a lépés, akkor találkozunk.
-Ugye tudod, hogy nagyon fog szenvedni? - próbált minél több ritka szót használni, hogy a többiek ne értsenek semmit.
-Nem csak ő. - sóhajtottam.
-Azért szeret téged. - szólalt meg egy hosszabb szünet után - És szerintem te is őt. Csak a munkát akartam tisztázni. - majd elment, ahogy elmondta amit akart.
Na kíváncsi leszek, hogy mennyire fogjuk bírni.

-Na milyen? - jött ki J-Hope elsőnek a függönyök mögül.
Ahogy felnéztem a laptopomról, csak az állam koppant a pincében nagyjából. Mi ez a nadrág? Te jó ég! Hogy feszülhet valami ennyire rajtuk? Úristen... most fogok meghalni. Ugye a többiek nem ilyen bőrnaciban lesznek?
-Tádáááááá! - ugrott ki V is az öltözőfülkéből.
Jaj de! Azt hiszem ez a kivégzésem napja.
-Szóval? - szólalt meg újra J-Hope.
-Lélegzetelállító. - válaszoltam röviden és próbáltam uralkodni magamon, hogy ne tépjem le róluk.
A többiek is megjelentek egyesével, közben pedig a varrónők kezdték igazgatni rajtuk a ruhákat. Mit tegyek? Egyedül ezt nem tudom elviselni. De ahogy megláttam Jimint, rögtön leesett mit kéne csinálnom.
-Fanni! Mond, hogy ráérsz!
-Mért mi van?
-Ha akarsz csodát látni, azonnal gyere ide a belvárosi Sissy szalonba.
-Milyen csoda.
-Feszülős bőrgatyák..... a fiúkon. Hozz tűsarkút és miniszoknyát nekem is! Át kell öltöznöm.
-Tíz perc és ott vagyok.
-Rendben de.... Fanni? - ki is nyomott. Ennyire felhúzta volna Jimin este?
-Na mi az? - jött oda Jin.
-A nadrágod.
-Nagyon király!
-És.... szűk.
-Hehe. - kuncogott - Tetszik?
-Dehogyis! - csóváltam a fejemet, de nem bírtam levenni a szememet a kritikus pontról.
-Azt látom. - hajolt oda fülemhez és belesugdosta.
-Ha sokáig leszel ebben, még a végén elveszik a bugyim. - álltam bosszút, amire hatalmasat nyelt.
-Ez nem fer. - egyenesedett fel.
-Hát nem! - méltatlankodtam - Ti heten vagytok.
-Megcsalod? - jött oda Kookie vigyorogva.
-Hátha még sokáig lesz ez rajtad lehet.
Beszélgetésbe elegyedtünk lassan mindenkivel a nadrágról és arról, hogy milyen halálos fegyver lesz ez az ARMYkra nézve.
-Szép napot! - hallottam meg Fanni hangját - Csak a Hajnal csoporthoz jöttem. Arra? Köszönöm. Hellooooo! - jelent meg szemeink előtt és nem csalódtam. Miniszoknya, tűsarkú plusz az egyik legelegánsabb felsője.
-Hah, Fanni! Épp haldoklok. Hát ezt nézd meg mi van itt. - támadtam le magyarul.
-A..... azt a büdös. - akadtak el szavai, miközben ölelgették a fiúk, akiket épp nem mértek.
-Hoztál nekem is ruhát?
-Nem. Jó vagy te így. Mi az Isten ez a kis törpén? - ült le mellém.
-Pont az. Ez kérlek szépen a halálnemünk. - pislogtam sokat, ahogy újra szemügyre vettem őket - Mennyit láttál Jiminből?
-Túl keveset ahhoz, hogy beteljek vele.
-No mi az szerelmes vagy?
-Nem. Csak kiéheztetett. - beszélgettünk, de nem néztünk egymásra. Egy pillanatot sem lehetett ebből elszalasztani.
Tovább haldokoltunk, de erre rátettek még egy lapáttal, amikor elkezdtek táncolni, hogy megtudják, mennyire tudnak benne mozogni. Ekkor elkaptuk egymás kezét és szorongatni kezdtük a másik ujjait. Majd úgy döntöttünk, ez túl látványos ezért álcázni kéne. Így ő rajzolt, bár nem figyelt rá, én pedig úgy tettem, mint aki dolgozik. Amikor Jimin felénk jött Vvel, arra jutottam, hogy itt a lehetőség. "Véletlenül" kivertem Fanni kezéből a cuccait és a lapok szanaszét szóródtak.
-Bazd meg. - fűzte hozzá nézéséhez, amiből az sugárzott, hogy most nyírlak ki.
Majd erőt vett magán és elkezdte összeszedni a cuccait. Persze Jimin azonnal segített neki, meg V is, nekem pedig tökéletes kilátásban volt részem. Fanni sűrűn megköszönte a segítséget, de láttam rajta, hogy ezt még megbosszulja.

-Jiiiin! - üvöltött és éreztem a véget - Franci megint nem kelt fel órák óta.
-Akkor tessék felállni! - szólt vissza és megindult felém.
-Te kis köcsög! Nem azért mondtam el neked, hogy ellenem fordítsd.
-Későőőőőőő!
Jin kivette a kezemből a laptopot és felhúzott. De nem sétálni mentünk, hanem berángatott a függöny mögé.
-Jin? - néztem rá kérdően, miközben ő pásztázott szemeivel.
-Gondolkodok. - pislogott és éreztem heves szívverését szinte, annyira közel állt hozzám.
-Jiiiin? - elmosolyodtam.
Ő csak megcsóválta fejét, hogy ne szólaljak meg és továbbra is bámult. De mit szeretne? Nem rajtam van bőrnaci.