Kis infó rólunk (39)

Fanni POV

Én inkább majd a másik szobában aludnék, egyedül, zárt ajtók mögött, ha lehet. A film alatt pedig végig figyelni fogom őket. Vagyis.....igyekszek majd szemmel tartani mindenkit.

Maximum húsz perce nézhettük a filmet, amikor kérdezni akartam Francitól valami és hátradöntöttem a fejemet a kanapéra. Felnéztem rá, de aludt. Viszont Jin meg perverzkedett. Vetkőztette és még nem vette észre, hogy figyelem.
-Te meg mit csinálsz? - súgtam neki, kicsit megdorgálva ezzel.
Rám nézett, meg a fiúk is, és Jin megállt. Kicsit pislogott majd végignézett a többieken. Nem értettem, mit nézelődnek, vagy hogy mi van a levegőben, amitől most ilyen furák. De hamar rájöttem. Suga elkapta a pólómat és le akarta húzni rólam, de eltoltam kezét. Jiminhez menekültem, viszont ő is megfogta a ruhámat. Felpattantam és menekültem volna, de leterítettek. A nagy ficánkolásomban, Franci is felkelt és álmos szemmel nézett körbe.
-Itt meg mi folyik? - kérdezte kómás fejjel.
-Menekülj! Vetkőztetnek! - kiabáltam, de közben nevettem.
Szemöldökét ráncolta, ahogy végignézte, hogy Suga lefogja az egyik kezemet, Jimin a másikat, V pedig a lábaimra ül. Majd kapcsolt. Sokáig tartott..... Felpattant és Vt akarta elkapni, de Jin visszatartotta és csikizni is elkezdte.
-Neeeee! - próbált menekülni, majd átvergődte magát a kanapé támláján, és hatalmas koppanás kíséretében földet ért.
Közben lefeszegették rólam a pólómat és már a nadrágomnál jártak.
-Ááááálj! - kapálóztam - Perverzek vagytoooook!
-Egyenlőség van! Szóval nadrágot le! - vigyorgott Rapmon, ahogy fölém állt.
Közben J-Hope és Kookie Francihoz igyekeztek és eltűntek a kanapé mögött. Jin is hamar felszívódott, így csak a hangokból következtettem meg egy repülő blúzból, hogy ő is hasonló sorsra jutott, mint én.
-Neeee Jimin! - kiabáltam - Nem teheted ezt velem! Pont te! Legyen szíved!
-Akinek nem tetszek, annak nem fogadok szót! - öltött nyelvet rám és vigyorgott.
Na basszus! Saját magamnak ástam vermet. De fene gondolta volna, hogy ez lesz belőle! Ahogy nadrágomtól szabadítottak meg, kezdtem örülni, hogy nem rég randim volt. Még ha olyan csúnya vége is lett, de legalább most sima lábam van.
Védekeztem volna, de akkor biztos, hogy betöröm valamelyik orrát egyik rúgásommal. Ahogy V elszaladt a cuccaimmal, és Kookie is menekülőre fogta, elengedtek minket.
-Na, így már mindjárt jobb! - szólalt meg Suga és mindannyian elkezdtek visszatelepedni helyeikre.
Én csak morcosan feküdtem a földön, immár egy szál melltartóban és bugyiban. Franciska felkelt és szintén dühösen nézett végig a fiúkon.
-Ez nagyon nem volt szép! - fonta össze karjait.
-Az sem, hogy nekünk boxerban kell itt ülnünk. - felelt Suga.
-Az más! Ti akartatok felvidítani! - magyarázott Franci dühösen.
-Az csak J-Hope volt!
-Persze, fogd rám! - háborodott fel Hopei - Ne mond, hogy te nem akartad jobb kedvre deríteni őket!
-Ezt nem mondtam, de biztos, hogy ezt nem vállaltam volna. - flegmázott Suga.
Most J-Hope kezdett el durcázni, Franciska pedig visszamászott Jin mellé, de nem dőlt neki.
-Most utálsz? - kérdezte tőle Jin.
-Picit.
-Én is utállak Jimin. - ültem fel és ránéztem.
-Új gyűlölőink vannak fiúk! - jelentette ki Jimin és vigyorgott.
-Elsők, akiket imádok. - kommentálta Jin.
-Fanni! Buzzancskák! - fejette ki mérgét Franci régi káromkodáunkon.
-Azok! Buzzancsok. - mosolyogtam.
A fiúk nem értették és Rapmonra néztek, aki szintén nagyon gondolkozott.
-Ne nézzetek rám! Ez most nem angol volt. Én sem értem. - emelte fel kezeit.
-Akkor mit mondtatok? - kérdezte V.
-Ez saját kis káromkodásunk. Anyum mondogatta anno az apjának és megtetszett nekünk. Azt jelenti, hogy bunkók vagytok, nagyjából. - magyarázott Franci.

Fanni POV end

-Mióta ismeritek ti egymást? - kérdezte tőlem Jin.
-Fannival? - néztem Fannira - Hűűűűűűűű! Nem is tudom. Mióta ismerlek?
-Hát, várjál! - dőlt hátra és alkarjára támaszkodott - Másodikos voltam amikor az osztályunka jöttél. Szóóóóval.
-Régóta! Este van a matekhoz. Minimum 10 éve, de biztosan több.
-Igen! - bólogatott.
-Szóval osztálytársak voltatok? - kérdezte Rap Monster.
-Hát igen, de utáltuk egymást. Vagyis engem utált mindenki, így ő is. - feleltem és végre Jinhez bújtam.
-Akkor, hogy lettetek jóban?
-Összejöttek a szüleink. Apám felcsípte az anyját. - kuncogott Fanni.
-Jó kis családjaitok vannak. - lepődött meg Jimin.
-Akkor most mostohák vagytok? - kérdezett újra V.
-Neeem, már nem. - feleltem - Max két évig voltunk, talán.
-Jah! A szüleink nem bírtak egymás mellett megmaradni. Meg azóta se senki mellett.
-Igen! Anyám, apum halálával elvesztette az egyetlen férfit, akit képes volt szeretni. Az ő apja meg imádja a nőket. - magyaráztam a srácoknak.
-Sajnos ez tény. - kelt fel Fanni - Sose tudhatom, ki testvérem Pesten és ki nem. - nevetett.
-Hát igen. - kezdtem röhögni én is.
-És ti, hogy-hogy együtt maradtatok? - mutogatott Rapmon ránk.
-Engem mindenhol utáltak, és ő volt az egyetlen aki elfogadott, még ha muszájból is. És volt olyan kedves, hogy nem hagyott magamra.
-Jah! Egészen megszerettem a kis fejedet. Olyan bunkó voltál mindenkivel, de megmutattad nekem milyen, ha szeretsz valakit. Én pedig kedvessé tettelek. - ült vissza Fanni a helyére.
-Ami jól jön most, hogy ilyen munkám van. Bár a nőket továbbra is nehezen viselem.
-Azért ne nagyon pasizz! - kezdett aggódni az én kis Jinem.
-Ettől nem kell félned. Aludni sincs időm sokszor. A filmet még meg akarjátok nézni? - néztem végig rajtuk.
-Hát nem igazán! - nyújtózott Kookie - Én álmos vagyok.
-Akkor aludjunk! - keltem fel és kezdtem elpakolni.
Mindenki egyetértett velem és lassan elvonultak aludni.
-Ti a másik lakásban lesztek? - kérdezte Jimin, mielőtt eltűnt volna.
-Hát. - néztem Fannira.
-Elalszok itt a földön. Ne menjünk messzire! - válaszolt a fel nem tett kérdésemre.
-Akkor nem. - fordultam vissza Jiminre.
-Rendben. Na jó éjt lányok! Sikítsatok ha kell valami! - tűnt el az ajtóban.
-Jó éjt cuki! Szólj ha rosszul vagy. - puszilt meg Jin.
-Úgy lesz. Szép álmokat! - köszöntünk el tőlük.

Én a földre telepedtem, miután megszereztem a takaróm a másik ágyból. Kicsit vitáztunk, hogy ki alszik a szőnyegen, de én győztem. Elvégre az én lakásom.... félig. Ahogy elterültünk és a plafont bámultuk, Fanni megszólalt.
-Tudom, hogy igazad volt. Akkor is tudtam mikor mondtad. Nem tudom miben reménykedtem. - kezdte szomorú hanggal.
-Én tudom. Abban, hogy tévedsz. Hogy mindketten tévedünk. Bökte volna a csőröm, de örültem volna. Most az egyszer.
-Hát még én! - szipogott.
-Van zsepi az asztalon!
-Köszi. - mocorgott és hasznát vette az információnak.
-Sajnálom.
-Örülök, hogy nem hagytalak el akkor, kiskorunkban. - váltott témát.
-Megmentettél.
-Ahogy te utána mindig engem. Tudod a többiek akkor elkezdtek engem is utálni, csak mert veled barátkoztam, pedig már nem volt kötelező. Még apám is azt mondta, hogy hagyjalak, miattad ne vesszek össze a többiekkel. De nagyon megsajnáltalak. Annyira sokszor voltál nálunk, mert anyud dolgozott. Gondoltam nagyon egyedül vagy, és belegondoltam nekem hogy esne. Mert mindig ezt mondogattad, ha valakivel ki akartunk szúrni, hogy hogy esne neki. Arra jutottam, hogy nagyon unatkoznék. Szóval gondoltam nagy bajom nem lehet belőled, hisz már nem vagy bunkó velem. - mesélt.
-Köszönöm. Örülök, hogy már akkor is tanultál tőlem valamit. A káromkodásokon kívül. - mosolyogtam magamban. Nagyon meghatott azért, hogy másokkal szembeszállt miattam, már akkor is.
-Felnéztem rád. Mert nem érdekelt téged, hogy mit mondanak rólad. Ezért olyan hatalmasnak láttalak. Bár féltem is tőled. - kuncogott.
-Ja igen! - nevettem kicsit - Sok lányt megtéptem, meg fiút is, mikor csőbe húztak, vagy megaláztak valahogy. Emlékszel, nem? Hogy mennyi intő volt az ellenőrzőmben, de mivel anyám sok pénzt adott a sulinak, maradhattam.
-Hát persze, hogy emlékszek. Egyszer elverted a szerelmemet is. Mikor még rosszban voltunk. Azért még jobban megutáltalak.
-Te is megbosszultad volna, hogy szétbassza a táskád, már bocsánat. - háborodtam fel egy kicsit.
-Hát az biztos! Jaaahj a kicsik gonoszak. - sóhajtott Fanni.
-Nagyon! Hallod! El sem hiszed kivel futottam össze. Jut eszembe a régiekről.
-Na kivel?
-A Barbival! Képzeld elvégezte a jogi kart a gyerek mellett. Kicsit leesett az állam.
-Az igen! Bár ő mindig okos volt.
-Jah. Én meg meséltem neki, hogy a Gréti alattam dolgozik. Erre megkérdezte, hogy élvezem mi? Mondom nagyon. - nevettem fel újra.
-Kivéve, amikor behúz egyet a főnöknek.
-Jó, persze. De az a jó ebben, hogy írhatok neki figyelmeztetést, már ha anyám nem akarja azonnal kirúgni.
-Nem fogja akarni. - hallottam, hogy mozgatja fejét párnáján. Gondolom nemlegesen.
-Ja szerintem se. Túlságosan szeretik a kínaiak. Bár nem akarom tudni mért.
-Szerintem jobb is.
-Jah.
Itt megszakadt esti beszélgetésünk és lehunytam kicsit szemem. Vártam, hogy mondja még, ha nyomja valami a lelkét, de nem volt semmi. Lassan mindketten elaludtunk és reménykedtem, hogy álmában olyan helyen jár, ahol a világ tökéletes.

Reggel telefonomra keltünk, de mondtam neki, hogy aludjon csak még, már ha tud majd. Én felöltöztem és pakolászni kezdtem. Fanni végül nem aludt vissza, csak feküdt az ágyban, és az ablakon bámult kifelé az ébredező városra.
-Nem baj ha zenét kapcsolok? - kelt fel.
-A fiúk még alszanak.
-Nincs meg a fülesed, amit tőlem kaptál karácsonyra.
-Ja de tényleg! A tévé alatti fiókok valamelyikében lesznek. - mutogattam és a reggelit kezdtem csinálni.
Kipakoltam a kenyereket és elkezdtem felpakolni rá a feltéteket. Majd Fanni a fejemre rakta az egyik fülest és táncolva lejtett vissza a kanapéhoz. Megigazítottam magamon a fülhallgatót, majd én is elkezdtem ott táncikolni. Sok számot végig togyogtam ott, a fél kész szendvicsek előtt és nagyon lassan haladtam emiatt. Majd berakta a kedvenc cédémet, amit persze együtt írtunk össze és odajött..... segíteni vagy hátráltatni ..... ezt nem tudtam eldönteni.. Már énekelni is elkezdtünk és együtt nyomtuk a koreográfiák jellegzetes részeit. Mikor a Boy In Luv utolsó refrénje jött, amiben a fiúk forognak is, mi is megetettük ezt és megláttuk a srácokat. Már nagyon kényelembe helyezték magukat és mosolyogva figyeltek. Régóta nézhettek, mert össze-vissza ültek a kanapén és az asztalnál egyaránt.
-Jó reggelt! - folytattuk azért a táncot, miközben köszöntünk.
Ők is becsatlakoztak, de csak ülve mozogtak. Mondjuk most a láb nem is számított.
-Na akkor a következőt énekelhetitek is. - ment a tévéhez Fanni és szétszedte, hogy a hangszórón szóljon tovább a zene.
Kellemesen indult a reggel. El is felejtette egy kis időre Fanni a bajait, na meg én is a hatalmas monoklimat, amit Gréti hagyott rajtam előző nap. Végignéztem a kis bandán, ami összejött, és arra gondoltam, hogy ez így lenne a tökéletes. Szívesen indítanám így minden napomat. Mosolygó arcokat látva, akiknek jelenleg az a legnagyobb problémájuk, hogy ki megy majd előbb a fürdőbe mosakodni. Nem érdekelne, hogy napi négy órákat alszok, amíg ők azok, akik leszívják az energiámat, addig megéri a fáradtság....


(Közeledik a koncert és lassan vissza kell menniük a fiúknak, így a napok egyre fájdalmasabban telnek. Többet lelkizik mindenki és érzik, hogy közeledik a vég. Bár szívük szerint soha többé nem térnének haza, nincs választásuk. De vajon hogy viselik majd az utolsó napokat a végesség tudatával? Kövessetek minket az utolsó napokban és izguljuk végig együtt a történéseket! .......De lehet, hogy hazudok? ;D Ki tudja..... bármi megtörténhet! ;) )