2015. március 9., hétfő

Jimin Oneshot hentai

Jimin POV

Reggel végre kipihenhettem magam. Rengeteget dolgoztunk az elmúlt hónapokban, így kaptunk egy kis pihenőt. Csupán két nap, de tökéletesen elég. Kialhatom maga és még konditerembe is el tudok ugrani. Rég voltam edzeni, úgyhogy már igazán rám fér.
Kimásztam ágyamból és a finom illatokat követtem. Szerencsére Jin-hyung számolt vele, hogy mindenki kérni fog a reggelijéből, így sokat csinált. Gyorsan felöltöztem, megterítettem mindenkinek, és leültünk enni. Mindenki kipihent volt végre, csak Suga tudott volna még aludni. De ő mindig tud.

Teli hassal terültem el az ágyamon és azt számolgattam, mikor mehetek edzeni. Sajnos várnom kell evés után, de nem fértem a bőrömbe. Úgy döntöttem sétálok egyet előtte. Az pont jó bemelegítés és az idő is röpül vele. Összepakoltam az edzős cuccom és útra keltem. tettem egy kis sétát ami pont elég volt, hogy megemésszem a reggelim. Minden úgy jött ki, ahogy terveztem. Az öltözőben nagyon kapkodtam, mert már alig vártam, hogy végre elkezdhessem az edzésemet. Az öltözőből kijövet neki mentem egy lánynak, bár telefonált. Csak intettem neki, hogy ne haragudjon, ő pedig, hogy semmi baj. Ahogy elszelelt csak annyit jegyeztem meg, hogy iszonyat hosszú haja van. Még sosem láttam ilyen hosszút. ezzel felkeltette érdeklődésemet, de el is tűnt a női öltözőben. Inkább gyorsan elfelejtettem és az edzésemre koncentráltam.

Épp az egyik gépről keltem fel amikor újra megpillantottam a lányt. Kezében a telefon, de ezúttal beledugva a füles és a futópadhoz készülődött. Most jobban megnézhettem magamnak és a hosszú haja után, már magába az egész lányba estem bele. Első pillantás szerelem. Szuper! Pedig nem is láttam rendesen az arcát.
Felfogta rengeteg haját és telefonját szorongatva futni kezdett. Mivel én még nem jártam arra felé, úgy döntöttem, most nekem is a futás jön. Gyorsan elfoglaltam a mellette lévő üres gépet és én is futni kezdtem. Fél szemmel néztem mit csinál. Egyszer lenézett telefonjára, mérgesen durmolt valamit és kivette a fülest, telefonját pedig a gépre rakta.
-Valami rossz dolog? - kezdtem beszélgetésbe és közben lihegtem a futástól.
-Nem hagynak edzeni. - válaszolt, szintén sűrűn kapkodva a levegőt.
-Hoh! Milyen kis bunkók.
-Azok.
Gondolkoztam, hogy hogy beszélgessek még vele, de semmi épkézláb ötletem nem volt. Pedig annyira megismerném basszus! De hogy?!
-Nem tudod, hogy meddig van nyitva ma az edző? - kérdezte.
-Nyolcig. Mert?
-Mert lehet, hogy most itt félbehagyom és majd később folytatom.
-Mért? Ha szabad tudnom.
-Azért - állította le a gépét és én is - mert nagyon hiányzok valakinek, és el akarom küldeni minél előbb melegebb éghajlatra, hogy nyugtom legyen.
-Segítsek?
-Á nem tudsz! A pasim, vagyis a volt pasim az. Nem fogja fel, hogy nem bocsájtok meg neki.
-Akkor lehet mégis tudnék segíteni. Állíts be hozzá velem és akkor felfogja majd. - javasoltam ezt a merész ötletet.
-Hát ez.... - nézett rám furcsán - kicsit ijesztő ám.
-Jaj csak segíteni akarok. Semmi más. Tényleg. - mentettem magam, de újra rezgett a telefonja és megint dühös lett.
-Hiába vagy érdekes és gyanús, lehet hasznodat venném, ha nem gond. - nézett rám telefonjáról.
-Nem gond. - lélegeztem fel
-Akkor gyorsan zuhanyozzunk és menjünk, mert megőrjít!

Siettem nagyon és örültem, hogy csak nem rég jöttem. Így nem izzadtam meg nagyon.
Útközben megbeszéltük, hogy mit szabad és mit nem. Ölelgethetem majd, de nem csókolhatom meg. Pedig szerintem nem fogja elhinni, ha nem csókolom meg. Mindegy az ő dolga, hogyan rázza le a pasiját.
Nem is nagyon figyeltem az eseményekre amikor veszekedtek. Hátul álltam és vártam, hogy mikor indulhatunk már. Azon gondolkoztam, hogy elviszem fagyizni, aztán meg egy sétára a parkba. Amikor elértem a park gondolatához, arra eszméltem hogy a nyakamban lóg és megcsókolt. Pont ő mondta, hogy semmi smaci. De igyekeztem kiélvezni. Azonnal visszacsókoltam, és apró nyögést hallatott. Amikor én is felmordultam picit, elhúzódott és újra üvölteni kezdett az exével. A srác most már hamar lekopott és csak ketten maradtunk.
-Bocsi csak nem hitte el. És nagyon felhúzott. - idegeskedett.
Nem tudtam mit mondjak, mert akartam még kapni. Inkább úgy döntöttem, hogy kihasználom, hogy jelenleg ideges és nem tud figyelni. Elkaptam arcát és újra megcsókoltam. Nagyon meglepődött és nem is tudta hirtelen mit tegyen. Kihasználtam döbbenetét és beférkőztem szájába, de erre már felébredt kicsit. Menekülni akart, viszont nem engedtem. Ha eleresztettem volna biztos, hogy nem kapok többet. Ahogy küzdöttem vele, lassan elengedte magát és viszonozta, bár csak kicsit. Akkor tudtam, hogy nyert ügyem van, amikor újra hallottam azt az apró nyögését. Ekkor elengedtem kicsit és arcát fürkésztem.
-Semmi gond. - válaszoltam neki - Kérsz egy fagy
-Átjössz? - szakított félbe.
-Öhm - pislogtam nagyokat - Hát i-izé.
-Kérlek! - ragadta meg felsőmet és most ő csókolt meg engem.
Harapdálta ajkaimat és nagyon sóhajtozott. Nyelveink heves harcot vívtak és rávett, hogy igent mondjak.
-Merre laksz? - váltunk el egymástól.
-Nem messze. Gyere! - kapta el kezemet és megindult.
Azért erre nem számítottam.

A lakásába érve éppen hogy csak beléptünk az ajtón, ő már újra a nyakamban lógott. Ledobáltunk mindent és az ágya felé tántorogtunk.
-Várj! - sóhajtottam.
-Mire?
-Így sosem fogunk - kaptam fel - odaérni.
-Na így jobb! - kapaszkodott a nyakamba és meg is puszilta.
Végig csókolgatott, míg eltaláltam a hálójába és ledobtam az ágyára. Lekaptam magamról a pólómat és fölé másztam.
-De jó izmos vagy!
-Örülök, hogy tetszem. - támadtam meg a nyakát, miközben végighúzta izmaimon kezeit.
Jól esett, hogy aprócska ujjai felfedezték testemet. Nem bírtam magammal és azonnal pólója alá nyúltam. Végig simogattam oldalát és egy hangos sóhajt hallatott. Zene füleimnek! Levetem róla felsőjét és gyönyörű mellei tárultak elém. Már csak a látványtól is nagyot sóhajtottam, majd megcsókoltam mellkasát miközben kikapcsoltam melltartóját. Hangosan vette a levegőt és hullámzott teste alattam. Ahogy megszabadult fehérneműje felső részétől, elkezdtem csókolgatni. Lehunyta szemeit és hátradöntötte fejét, miközben játszadoztam vele. Kicsit megharapdáltam melleit, majd lefelé haladtam tovább csókjaimmal. Majdnem leértem nadrágjához, amit már elkezdtem kicipzározni, de visszahúzott magára és furfangosan fölém kerekedett. Ráült óvatosan csípőmre, és tudtam jól, hogy érzi mit váltott ki belőlem. Most ő kezdett kényeztetni engem, de ő sokkal vadabb volt mint én. Nem félt megharapni, de nem zavart, inkább élveztem. Csak jobban beindultam és erőteljesen markoltam fenekére, pedig próbált volna lefelé haladni.
-Nem kell az most, csak dobd le a ruháid. - lihegtem.
-És ha én akarom? - nézett rám, alsó ajkába harapva.
-Hah te nő! - engedtem, hogy lejjebb kússzon.
Lehúzta nadrágomat és apró csókokat lehet farkamra, boxeromon keresztül. Így is éreztem meleg leheleteit és megőrültem tőle. Hangosan felmordultam, ahogy újabb puszit kaptam leggyengébb pontomra. Hallotta, hogy nagyon szenvedek, így lehúzta alsómat is és hatalmas farkamat kezdte nyalogatni. Kínzó lassúsággal dolgozott rajtam, majd mikor szájába vett, hatalmasat sóhajtottam. A lepedőt markoltam kínomban és legszívesebben magamra húztam volna, hogy azonnal belevágjunk a dolgok közepébe, de élvezkedtem még egy kicsit. Fel le mozgott pont jó tempóban. Olykor rászorított kicsit kezével péniszemre, ezzel fokozva élvezetemet. Nem bírtam már tovább. Elkaptam kezet és visszadöntöttem eredeti helyére. Azonnal megszabadítottam nadrágjától, majd tangáján keresztül kezdtem simogatni, miközben nyakától kúsztam lefelé. Nyögdécselni kezdett, én pedig nem álltam meg. Újra számba vettem mellbimbóját és játszottam még vele. Közben éreztem, ahogy átnedvesedik bugyija. Lejjebb haladtam és megszabadítottam utolsó ruhadarabjától is. Lassan megnyaltam legérzékenyebb pontján és elakadt lélegzete.
-Neh...... ne kínozz! - nyögdécselt nyelvemtől, de nem álltam meg.
Fel akartam izgatni, hogy még vadabb legyen. Tetszett a felszín, most érdekel a többi is.
Nem hagyta hogy sokat játszadozzak fele. Hajamba markolt és felhúzott. Hevesen megcsókolt, közben egyik kezével magához igazított. Még megmaradt ép eszemmel a legutolsó értelmes mondatot kinyögtem.
-Óvszer? - na jó, nem mondat, de értelmes és fontos.
-Nem kell. Nem lesz baj. - majd alsó ajkamat megharapta.
Felültem és ölembe emeltem. Vállaimon támaszkodott, úgy ereszkedett lassan farkamra. Isteni érzés volt megérezni, milyen forró is teste. Egy kicsit pihentettem magamon és kulcscsontját csókolgattam, de nem hagyott sokáig nyugton. Mozogni kezdett, én pedig könnyítettem neki azzal, hogy megtartottam. Mindkét kezem foglalt volt, ő viszont szabadon garázdálkodhatott testemen, miközben ütemesen dugtunk. Végighúzta körmeit bordáimon és hasamon, majd újból megharapta fülemet. Tisztán hallottam ekkor lihegését és keményebben hatoltam be.
-Álljunk fel! - súgta a fülembe apró nyögései közben.
Nem ellenkeztem. Minden pózban meg akartam dugni!
Felkeltünk, de közben nem engedtem, hogy leszálljon farkamról. A falhoz nyomtam, hogy legyen egy kis segítségem, és nagyon kapaszkodott nyakamba. Folytattam onnan, ahol félbehagytuk, de most löktem rajta pár erőteljesebbet is, aminek hatására hangosan felnyögött. Hajamba markolt és fejemet maga felé fordítva újra megcsókolt. Megharapott és körmeit belém mélyesztette. Már nem írtam sokáig. el akartam élvezni. Megtölteni testét és látni milyen, mikor orgazmusa van.
Közelítettem a csúcshoz és éreztem hogy ő is. Egyre jobban próbált szorítani, és most pechemre, de eltaláltam G-pontját. Újra el akadt lélegzete és egy lökésnyire került a csúcstól. Nem álltam meg. Folytattam mozgásom, utánozva legutóbbit és nagyot nyögött. Orgazmusa átjárta testét és ettől szorossá vált farkam körül. A mennyországba kerültem ettől, és továbbra is gyenge pontját céloztam meg, amitől csak még jobban élvezkedett karjaimban. Utolsó lökésemnél nagyon rám szorított, és elértem amit akartam. Teljesen megtöltöttem testét. Kicsit még mozogtunk, mert nem tudtuk merre járunk, majd visszadöntöttem ágyára és elváltam tőle.
-Ez jobb volt mint az edzés. - sóhajtozott.
-Ebben egyetértünk...... Nem is tudom, hogy hívnak.
-Hehe - nevetett - Tényleg.
-És megtudhatom?
-Csak, ha megmutatod milyen amikor hátulról csináljuk. - nyalta meg száját.
-Ha ez az ára. Csak pár percet kérek!



(Boldog névnapot drága múzsám! :D Még pont időben vagyok! )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése