Jin&J-Hope

Jin POV

Egyedül voltam a dormban, úgyhogy eldöntöttem, hogy rendet varázsolok. Végre nincs itt senki, hogy akadályozzon, így tudok haladni. Rengeteg mindent szétdobálnak. Még a játékokat is szanaszét hagyják, pedig már nem abban a korban vannak, hogy babákkal játszadozzanak. Hihetetlenek!
A konyhában mosogattam éppen mikor hallottam egy ajtócsattanást.
-Ki az? - kérdeztem, de választ nem kaptam.
Csak egy síró hangot kezdtem el hallani a hátam mögül, ahogy közeledett. Hátrapillantottam és Hoseok jött felém. Ömlöttek könnyei és átölelt, de nem tudtam megfordulni.
-Mi a baj? - de megint semmi válasz.
Megmostam és megtöröltem kezeimet, majd szembefordultam vele, hogy tudjam viszonozni ölelését. Simogattam a fejét, a hátát, még puszikat is kapott, de alig csillapodott.
-Jaj Hoseok mi történt? Annyira rossz látni, hogy így sírsz. Mond el mi a baj! Hátha tudok segíteni.
Erőt vett magán és bár még zokogott, de lassan kinyögte mi rosszkedvének oka.
-Egy saeseng - szipogott - telefonáltam és és és elvitte a telefonomat - tört ki újra könnyekben, de gyorsan összeszedte magát egy pillanatra - és meg is ütött. - folytatta zokogását.
-Jaj szegénykém. - öleltem szorosabban magamhoz - Ne foglalkozz vele!
-De én annyira kedves vagyok velük. - nyögte ki nehezen - Akkor ők mért ilyenek velem? - szorongatott.
-Csak nagyon imádnak téged. - simogattam tovább - Jaj istenem, nyugodj meg! Nem bírom látni, hogy így szenvedsz! - toltam el magamtól és tekintetét kerestem könnyei között.
Nagyon szipogott, miközben úgy tűnt, hogy vigasztalhatatlan. Ohh, de cuki. Még sosem láttam ennyire sírni. De nagyon cukorfalatka ilyenkor. Olyan sebezhető.... Áhh, nem bírom. Nem tudom megvigasztalni egyszerű ölelésekkel. Mást kell kitalálnom.
-Hoseok! Nézz rám! - fogtam meg állát és felemeltem fejét.
Szemei nagyon pirosan voltak és még mindig folytak könnyei. Mindjárt felzabálom, annyira aranyos!
Egy pillanatig néztem, miközben arra várt, hogy mondjak valamit, de én inkább cselekedtem. Lágyan megcsókoltam, remélve, hogy ezzel le tudom csillapítani. Ahogy eltávolodtam láttam, hogy abbahagyta a szomorkodást és most inkább meglepett.
-Örülök, hogy jobban vagy! - törölgettem le utolsó könnycseppjeit.
-Hyung! - szipogta még az utolsókat.
Kicsit félek mit fog mondani, de nagyon kíváncsi vagyok. Annyira édes, hogy nem tudnám elviselni, ha ő máshogy állna a dolgokhoz, mint én.
-Azért még egy kicsit rossz kedvem van. - pislogott rám.
Ez meglepett. Nem ezt vártam volna, de nagyon örülök neki. Áhítozik még egy csókra. Az én csókomra! Hatalmas boldogsággal töltött el ez a tudat és reméltem, meg tudom vele osztani ezt az örömöt.
Újra ajkaira tapasztottam az enyémeket, ő pedig átkarolt és nem eresztett. Viszonozta mozgásomat, majd kérés nélkül is beengedett szájába. Te jó ég milyen finom! Az elsőnél is nagyot dobbant szívem, na de ennél!
Ám Hoseok hirtelen megtörte csókunkat, de nyakamat nem eresztette. Levegőért kapkodott. Jaj szegénykém! Hisz az előbb sírt. Biztosan el van dugulva az orra.
-Engedj el egy kicsit és hozok neked zsebkendőt! - küzdöttem ki magamat kezei közül, de így is kapaszkodott pólómba és jött utánam - Remélem már tényleg jobban vagy. - nyújtottam neki a zsepiket.
-Hát...... - nézett rám piros szemeivel.
Hoh! Még mindig szeretne csókjaimból? Ez az este nem is lehetne jobb!
-Nagyon boldoggá teszel, ugye tisztában vagy vele!? - mosolyogtam rá.
-Én téged? - mutogatott - Te vagy az aki visszaadja az életkedvemet.
-Jaj Hoseok! - csókoltam meg újra, és megint a nyakamba csimpaszkodott.
Hozzám simult, miközben nyelveink egyre jobban összefonódtak. Teste melege felhevített és éreztem, hogy ha most nem állunk le, akkor nem fogok bírni magammal. Márpedig ebben a pillanatban nagyon sebezhető, és ezt nem akarom kihasználni. Azért akarja, mert ő is szeret, ne azért mert szomorú!
-Neh! - lihegtem - Meg kell állnunk!
-Mért? - kapkodta a levegőt ő is - Akarlak!
"Akarlak!" Ez az egy szó mire nem képes! Éreztem, ahogy szűkké vált ettől a nadrágom és óriásit dobbant szívem.
-De most szomorú és sebezhető vagy. Nem akarom, hogy ezért feküdj le velem.
-Nem csak azért! Jin-hyung én imádlak! Olyan szép vagy folyton és aranyos. Kérlek ne állj meg! - húzott magához egy újabb csókra.
Na de ki tudna ennek ellenállni? Hát én biztos nem.

-Akkor kapaszkodj! - törtem meg egy pillanatra csókunkat, majd felkaptam.
Lábaival átkulcsolta derekamat és erősen szorított. Így vittem be a szobámba, miközben egy pillanatra se eresztettem el nyelvét. Nagyon vigyáztam rá, ezért óvatosan terítettem le ágyamra. Vissza akartam menni bezárni az ajtót, de elkapta a kezemet. Nagy, a könnytől még csillogó szemeivel nézett rám, és a tőle megszokott fura hangon nyüszített, akárcsak egy kiskutya. Istenem! Ezt már büntetni kéne annyira cuki.
-Csak bezárom az ajtót, hogy senki se zavarjon minket. - adtam neki egy gyors csókot - Egy pillanat az egész és itt vagyok.
Nagy nehezen elengedett, én pedig ahogy ígértem, rohantam. Visszafordultam felé és a pólója már a földön hevert.
-Gyors vagy. - jegyeztem meg miközben nadrágját gombolta kifelé - Azért hagyj nekem is! Kell az előjáték! - másztam vissza rá mosolyogva.
Feje mellett támaszkodtam és úgy csókoltam. Már ez is annyira nagy boldogsággal töltött el, hogy nem tudtam másra figyelni. Viszont mikor megéreztem kezeit pólóm alatt........akkor elpattant valami. Megvadultam és megharaptam alsó ajkát, miközben egyre feljebb kúszott ujjaival.
-Ahh Jin, ez fáj! - nyöszörgött.
Jaj! Teljesen megfeledkeztem magamról!
-Ne haragudj! - súgtam a fülébe - Csak......annyira édes vagy.
-Ennek megmarad a nyoma.
-Ne mond ezt! - néztem szemeibe és megsimogattam arcát - Szívem szakad meg. Nem akarlak bántani.
-Tudom! Ne aggódj miattam. Csak kicsit óvatosabban. Azért ne egyél meg! - mosolygott.
Megkarmolta oldalamat rövid körmeivel, mire felnyögtem az új érzéstől.
-Pedig pont ezt terveztem. - csókoltam meg újra. Megőrjít ez a férfi itt alattam!
Lekaptam gyorsan pólómat és nyakát kezdtem csókolgatni, harapdálni, apró kis nyögései pedig még jobban beindítottak!
-Ááááá! - tértem vissza füléhez - Vedd ezt le! - kaptam nadrágjához és megszabadítottam tőle.
Ahogy ott térdeltem lábai között már csak egy boxerben volt, én pedig kiélveztem a látványt. Nagyon zavarba esett ettől, de muszáj volt megjegyeznem ezt a pillanatot. Egyik kezemet domborodó alsónadrágjára tettem és finoman simogatni kezdtem. Kíváncsi voltam reakciójára. Aprót nyögött, majd elakadt lélegzete, miközben beleremegett kezem mozdulataiba. Én pedig csak mosolyogtam, mert jó volt így látni. Mikor megunta, hogy mozizok, felült és nadrágomat kezdte kigombolni. Nagyon lihegett, én pedig csak pirben úszó arcát néztem, ahogy küzdött a gombokkal.
-Segíts már egy kicsit! Vagy legalább addig pihenj míg kigombolom. - nyögdécselt.
Kicsit kuncogtam és levettem nadrágomat, majd visszamásztam rá, miközben becsúsztattam kezem a boxerjába. Tátva maradt a szája, ahogy elkaptam, most már minden akadály nélkül. Puszilgatni kezdtem ahol csak elértem, kezemmel pedig kényeztettem. Átkarolta nyakamat és a fülembe lihegett amitől
viszont még szűkebbnek éreztem alsónadrágomat. Már én kapkodtam a levegőt és kínzó volt, hogy ő nem érint meg úgy, ahogy én őt. Mindkét kezemmel megtámaszkodtam mellette és hozzá dögöltem alsó felemet, hogy érezze, mennyire kívánom már. Karjait kivette nyakamból, majd végigsimított rajtam. Lefelé nézett közöttünk. Személt engem, én pedig őt. Vártam a reakcióját. Mikor már kínzóan közel voltak kis kezei, de megálltak a boxerem előtt, elkaptam és nadrágomba vezettem, egy kis káromkodás kíséretében. Hatalmasat sóhajtottam, ahogy megéreztem és fejem hátrabicsaklott. Isteni érzés! Ahogy felbátorodott, eleresztettem csuklóját. Mozgásától egyre kevésbé bírtam magammal, így az ágyneműt téptem, fogaimat csikorgattam és a párnába temettem arcomat feje mellett. Egyik kezével fenekembe markolt, majd a fülembe nyögött.
-Egyre nagyobb vagy Jin-hyung.
-Mert már nem sokáig bírom így. Főleg, ha a fülembe nyögsz. - néztem fel rá szenvedve.
Feltápászkodtam, lekaptam utolsó ruhadarabjainkat is és visszadőltem rá. Ahogy összeért férfiasságunk megremegett. Szeretem, ha remeg alattam, mert ilyenkor tudom, hogy élvezi.
Megcsókoltam, közben pedig hozzá igazodtam. Nem engedtem el nyelvét, mikor elkezdtem behatolni. Nagyot nyögött csókunkba és jól tűrte, de nem tudta végig kibírni. Elváltak ajkaink, amit egy hatalmas sóhaja jelzett. Szemeibe újra könnycseppek gyűltek, én pedig nagyon gonosznak éreztem magamat. Megálltam és úgy döntöttem, inkább máshogy juttatom a fellegekbe, de nem engedte, hogy elváljak tőle.
-Neh! - szakította meg egy nyögéssel mondatát - Ne aggódj! - kapkodta a levegőt - Folytasd! - törülgette le könnyeit.
-Így nem tudom, hogy szenvedni látlak.
-Nem szenvedek! Folytasd! - parancsolt rám.
Hát jó. Ő kéri, ő az aki most irányít. Ha ezt szeretné megteszem, de nagyon rossz látni, hogy fáj neki.
Teljes méretemet belecsúsztattam és megfeszült. Arcára tettem kezemet, hogy letörölgessem könnyeit és nagyon fájdalmasan néztem rá. Megsimogatta kezemet, majd magára húzott, hogy megcsókoljam. Tényleg élvezi. Ez a heves csók amivel megajándékozott is ezt támasztotta alá, amely hosszú percekig tartott. Ahogy azonban kicsit csillapodott lihegése, elkezdtem mozogni benne. Ritmusra nyögdécselt és vette a levegőt. Erősen szorított, miközben már egyáltalán nem sírt. Ahogy döngettem, csak egyre jobban érezte magát a benne lüktető tagomtól, én pedig közeledtem a csúcshoz, amire rátett egy lapáttal az is, hogy láttam és hallottam ezt az élvezetet. Nem akartam önző lenni, ezért kezemmel segítettem rajta, hogy ne maradjon le ő sem. Hosszan felnyögött, ahogy elkezdtem simogatni. Egyre keményebb lett és már én sem bírtam magammal, de neki kell előbb elélvezni. Sikerült is ezt elérnem, és háta hamarosan ívbe feszült. Elakadt lélegzete, szája tátva maradt, miközben meg-megremegett. Egész testét átjárta az élvezet, melynek minden hullámját tisztán éreztem én is. Elképesztő látvány tárult szemem elé és ez volt a vég számomra. Ahogy összeszűkült miután elélvezett nem bírtam tovább, követtem őt, egy erőteljes lökés eredményeként. Hangosan sóhajtottam, mialatt az forróság öntött el, majd végigsimítottam rajta és még mozogtam kicsit. Ki akartam élvezni testét, ezt a szűk, édes testet ami közrefog.

-Jin! - nézett rám kábultan és magához húzott.
Megálltam mozgásommal és megcsókoltam.
-Remélem már nem szomorkodsz. - puszilgattam arcát.
Ő csak csóválta fejét, mert válaszolni nem volt képes. Nevemet is éppen hogy ki tudta ejteni.
Ahogy ott kényeztettem és nyugtatgattam a dolog után, kiabálásra lettünk figyelmesek.
-Jin! Hoseok! Itthon vagytok! - Jungkookie volt az.
-Gyorsan! - hagytam el óvatosan testét, mire megint felnyögött - Öltözzünk fel! - pattantam ki az ágyból és kerestem ruháinkat.
-Még nem tudok. - suttogta halkan.
-Akkor takarózz be, te kis aranyos. - terítettem rá takarómat, miközben boxeremet szorongattam.
-Ha lerendezted Kookiet gyere vissza. - dörmögte a vastag ágynemű alól.
-Mi? - lepődtem meg, miközben már nadrágomat is félig felvettem.
-Még mindig rossz kedvem van kicsit.
-Ohh! - mosolyogtam - Akkor sietek, hogy felvidítsalak. - vettem fel pólómat, majd kimentem a srácokhoz, hogy minél hamarabb befekhessek immár cseppet sem üres ágyamba egy gyönyörűség mellé, aki csak engem vár, én pedig nem fogom hagyni, hogy hiányoljon. De azt sem, hogy valaha az életben mégegyszer szomorú legyen.